Választások előtti és utáni együttműködés formálódik az MKP és az ellenzéki pártok között

Választások előtti és utáni együttműködés formálódik az MKP és az ellenzéki pártok között

Miután Igor Matovič, az OĽaNO elnöke tegnap bejelentette, hogy új ellenzéki koalíciós összefogást szervez (szerk. megj. a 20 évvel ezelőtti, a Mečiar-kormányt leváltó Szlovák Demokratikus Koalíció mintájára), benne akár az MKP-val is annak érdekében, hogy az öt százalékos parlamenti küszöb miatt ne vesszenek el a demokratikus pártokra leadott szavazatok, szerdán az SaS is konkrét javaslattal állt elő.

Richard Sulík, a legerősebb ellenzéki párt, az SaS elnöke mai sajtótájékoztatóján választások előtti és utáni együttműködést ajánlott az OĽaNO, Sme Rodina, MKP, KDH, Spolu, Progresívne Slovensko, OKS, NOVA számára.

A javaslat célja, hogy a hatalom arroganciájával szemben az ellenzéki pártok egy tisztességes, erkölcsi alternatívát kínáljanak fel a választópolgárok számára.

Richard Sulík 10 pontos javaslatcsomagja, melyet már elküldött az ellenzéki pártok elnökeinek, a következő:

Az SaS szerint nem normális, hogy napi szinten demonstrálások és rendkívüli Koalíciós Tanácsi ülések legyenek, szerinte Robert Fico egyetlen célja, hogy a hatalmát megőrizze.

A Körkép.sk információi szerint Menyhárt József ezekben a napokban már folyamatos tárgyalásokat folytat az ellenzéki pártok vezetőivel a politikai együttműködés lehetséges formáiról és annak tartalmáról.

Körkép.sk

Nyitókép: reprofoto (Fb-elő videó)


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »