Választási csalás történhetett Terézvárosban

Másfél évvel a 2014-es önkormányzati választás után egyre biztosabb, hogy csalás történt Budapest VI. kerületében – írta meg az Index.

A baloldal már másfél éve akkor arra gyanakodott, hogy a Fidesz és Schmuck Andor pártja, a Szociáldemokraták Magyar Polgári Pártja összejátszottak. Több száz olyan támogatót találtak ugyanis, aki az aláírásgyűjtésnél papíron a Fidesz, illetve Schmuckék jelöltjeit is támogatta, az aláírások viszont szerintük nem egyeztek. A baloldal feljelentést tett. Most pedig Polt Péter legfőbb ügyész megerősítette: valóban csalás történt, hamis ajánlásokat adtak le. A nyomozás eddigi adatai szerint a Szociáldemokraták Magyar Polgári Pártjának ajánlóívein 148 hamis ajánlás volt.

A nyomozók megkeresték a Szociáldemokraták VI. kerületi koordinátorait. Ekkor derült ki, hogy az egyik szocdem koordinátor meghalt, már nem tudták kihallgatni. A másik felelős adatai pedig fiktívek, őt nem találják – írja az Index.

A Fidesz aláírásgyűjtőinek vizsgálata folyamatban van – jelezte Polt. Egy jelölt ajánlóinak adatait tilos átadni másik személynek vagy pártnak.

Szerző: Index – VG


Forrás:vg.hu
Tovább a cikkre »