Választanak a szocialisták – Botka másra is hajlandó

A sajtó kizárásával választ új vezetést az MSZP. Az elnöki székért négyen, a választmányi elnöki posztért ketten versengenek.

Tóbiás József jelenlegi pártelnök mellett megméretteti magát Molnár Gyula volt újbudai polgármester, az országgyűlési képviselő Harangozó Tamás és az európai parlamenti képviselő, Szanyi Tibor. A párt belső parlamentjének számító választmányt eddig Botka László vezette, az ő székét azonban Hiller István volt pártelnök nézte ki magának. Botka László egyébként érzékeltette azt, hogy ha támogatják az ő választmányi elnöki posztját, akkor ő hajlandó egyéb szerepet is vállalni a párt nevében.

Flashmob

Villámcsődülettel üzentek pécsi civilek az MSZP kongresszusának a párt városi irodája előtt. Szerintük a Fidesz rendszerét kettős választással lehet megdönteni 2018-ban. Ennek lényege, hogy az ellenzéki pártok és civilek minden körzetben egyezzenek meg egy jelöltben. Győzelem esetén a megválasztott képviselők döntsék le a rendszer antidemokratikus pilléreit, majd új, arányos választást írjanak ki. A civilek postagalambbal üzentek a szocialistáknak, pingponglabdákat szórtak szét, egy automatából pedig képletesen tiszta vizet öntöttek a pohárba. Bővebben>>>


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »