Valamit rosszul csinált a mecsekpölöskei gerlepár: már majdnem teljesen szétszedték a lopott robogót, de akkor sem indult

A rendőrök a helyszínen fogták el a mecsekpölöskei párost.

Vádemelési javaslattal zárta le a nyomozást a Pécsi Rendőrkapitányság abban az ügyben, amelyben két mecsekpölöskei lakost gyanúsítanak azzal, hogy 2016. március 19-én 0 óra körül Pécsett, a Felsővámház utcából elvittek egy robogót.

A járművet egészen a Lánc utcáig tolták, ahol megpróbálták elindítani. Ennek érdekében szinte teljesen szétszedték a motort, azonban nem jártak sikerrel. A nagy zajra felfigyelt egy lakó, majd hívta a rendőröket, akik a helyszínen megállapították, hogy a robogó lopott volt.

A 24 éves férfit és 23 éves élettársát gyanúsítottként hallgatták ki, ellenük jármű önkényes elvétele és rongálás miatt nyomoztak. Az ügyben keletkezett iratokat a nyomozóhatóság a napokban megküldte az ügyészségnek.

(Police.hu)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »