Valamirevaló vagy – A Nagymarosi Ifjúsági Találkozón a saját adományaikat ismerhették meg a fiatalok

Valamirevaló vagy – A Nagymarosi Ifjúsági Találkozón a saját adományaikat ismerhették meg a fiatalok

Május 21-én újra személyes találkozó formájában gyűlhetett össze Nagymaroson az a körülbelül ezer fiatal, akik saját adományaik, szolgálatuk megismerésében mélyülhettek el a nap folyamán. A találkozó mottója szokatlanul és egyben felhívóan csengett: „Valamirevaló vagy”. A nap főelőadója Süveges Gergő újságíró, tréner volt, a délutáni szentmisét pedig Marton Zsolt váci megyéspüspök mutatta be.

A reggeli nagy eső miatt a fiatalok a templomban kezdték imádsággal és szentlélekhívó énekekkel a találkozót. A zenei szolgálatot egész nap a Bánszki Band végezte. Dobszay Benedek OFM köszöntötte a résztvevőket, majd az alkalom témájának ismertetése előtt elmondta, az elmúlt időszak online találkozói után októberben 950-en vettek részt a Nagymarosi Ifjúsági Találkozón. Bejelentette, hogy az őszi alkalmat október elsején tartják.

Balázs András atya és Földvári Kati, a találkozó házigazdái – miután elállt az eső – a plébániakertben köszöntötték a különböző egyházmegyékből érkezett fiatalokat, a görögkatolikus és a határon túli vendégeket, és nem utolsósorban Palánki Ferenc ifjúságért felelős debrecen-nyíregyházi megyéspüspököt.

Süveges Gergő újságíró, tréner, négygyermekes családapa egy rövid történettel kezdte előadását, mely egy leendő hegedűművész vizsgaelőadásáról szólt. A zenész szinte eggyé vált a hangszerével, a bírálói mégis valamit hiányoltak a tökéletes előadásmód ellenére. A tanakodás végén a vizsgázó kimondta: „Nem szeretek hegedülni.”

Vajon kell-e hegedülnöd, ha nem szeretsz? Isten beleerőlteti a hegedűt a kezedbe? – tette fel a kérdéseket a szónok. – Egyesek, mivel egy jó keresztény szenved, Isten iránti elkötelezettségüket vélik kimutatni, ha összeszorított foggal, de „hegedülnek”. Pedig ha valaki nem szereti a tevékenységét, az nem használ senkinek.

Mikor hatékonyabb a szolgálat? Ha muszájból, zsörtölődve vagy ha felszabadultan, örömmel végzik? – szegezte a hallgatóságnak a kérdéseket. – Szolgálni alapvetően öröm, de ez nem jelenti azt, hogy időnként ne lenne nehéz vagy bosszantó. Isten biztosan küld jeleket arról, ha valakinek más a szolgálata, mint amit végez, és drukkol, hogy az illető meglássa ezeket.

Isten igazat mond nekünk: nem mindenre vagy semmire, hanem valamirevalók vagyunk. „Álmodott rólad és elképzelte, hogy boldog leszel, ehhez ajándékokat adott, olyan ajándékokat, amivel másokat is boldoggá tudsz tenni.”

A Szentírásban több helyen is olvashatunk a Lélektől kapott adományokról: „olyan különleges képességek, melyeket Isten ingyenesen, kegyelemből ad Krisztus teste minden tagjának az Egyház növekedésére”. Személyre szabott ajándékaim vannak, hiszen ezek kombinációját rajtam kívül kevesen kapják meg. Ingyenesen kapom őket, tehát nincs okom büszkélkedni velük, inkább az a dolgom, hogy felfedezem, megköszönöm és használom őket. Krisztus testének minden tagja kap ajándékokat. Mivel a testnek sok tagja van, a képességeket Isten elosztotta közöttünk egymás szolgálatára.

Rengetegféle adomány van, mert Isten végtelen és hallatlanul kreatív. Nem tudjuk mind megnevezni, de csoportosítani tudjuk őket, méghozzá három fő típusba. Az elsőbe tartoznak a fejlesztő adományok, melyek a közösség életét alakítják. Ilyen az adakozás, a vendégszeretet, a szervezőkészség, a kreativitás vagy a zene. A másik nagy kategória a hozzájáruló típusú adományok, mint a lelkesítés, evangelizálás, lelkigondozás, vezetés, tanítás, segítségnyújtás. A megújító adományokhoz tartoznak az ima, megkülönböztetés, nyelveken szólás és a gyógyítás – magyarázta az előadó.

Honnan tudhatom, hogy nekem milyen adományaim vannak? – kérdezte a fiataloktól. – A tevékenység során érzett öröm nem biztos útjelző, hiszen vannak, akik hamisan énekelnek, bár nagyon lelkesen, mások pedig nehéznek élik meg a szolgálatukat, mégis kaptak rá adományt. A saját ajándékaink felismerésében segít, ha látom, milyenek nincsenek nekem. Egyesek irigykednek mások adományaira, pedig valójában felszabadító érzés, ha Isten mást ajándékozott meg ezekkel – tette hozzá.

Adományainkat alapvetően egy életre kaptuk, ezek nem változnak, nem cserélhetők. Bátran építhetünk rájuk, Isten nem fogja visszavenni őket. Ugyanakkor érdemes megkülönböztetni őket a kötelességeinktől és feladatainktól – figyelmeztetett Süveges Gergő. – Minden keresztény dolga az evangelizálás, az adakozás, a szegényekhez odafordulás, és a templomot is ki kell takarítani. A feladatok elől tehát nem tudunk elbújni az adományok mögé.

Az előadó ismertette azt a hét lépést, amely által felismerhetjük a saját ajándékainkat. Ezek az ima, a szolgálatra való felkészülés, a tájékozódás, annak megfigyelése, mi okoz örömöt. Biztatott, hogy bátran kísérletezhetünk, de érdemes ellenőrizni, működik-e az adományom, és érdemes visszajelzést is kérni másoktól.

Ha már ismerem az adományaimat, meg kell keresnem, mit kezdjek velük, hiszen nem tudjuk azonnal használni őket. Ha valaki gyógyításra kap hívást, el kell végeznie az orvosi egyetemet, tanulnia kell. Kibontakoztatásukért felelősek vagyunk, mint ahogy azért is, hogy a közösségünkben nyilvánvalóvá váljon, kinek mit ajándékozott a Lélek, és segítsük egymást ezek felfedezésében és kibontakoztatásában. Befejezésképpen egy rövid mesét mondott ennek alátámasztására, mely sok vidám pillanatot szerzett a hallgatóságnak.

Hírdetés

Az előadást követően az eucharisztikus Jézus előtt gondolták végig a fiatalok, melyek azok az értékek, amelyeket az Egyház építésére és a szolgálatra kaptak.

Az imádságban való elmélyülést különböző fakultációk követték. Süveges Gergő a plébániakertben segítette önismeretre az érdeklődőket, különböző lelki karakterekhez ismert szenteket kötve. Kerényi Lajos SP a templomban beszélt a személyiség kibontakozásáról magával ragadó frissességgel és kedvességgel. A Kálváriadombon Brückner Ákos Előd, Somogyi Sándor, Fülöp Ákos és Balázs András atyák feleltek a résztvevők kérdéseire. A Szent Márton Közösségi Ház nagytermében az Iránytű Hivatástisztázó Műhely tartott foglalkozást a 18 és 35 év közötti fiataloknak, az udvaron eközben a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola hallgatói forgószínpadszerűen, három csoportban szintén ezt a korosztályt segítették önismeretre.

Mindeközben csendes szentségimádásra volt lehetőség az altemplomban, a 18 év alattiak a gyermek- és kamaszmaros eseményein vehettek részt.

A délutáni szentmise főcelebránsa Marton Zsolt váci megyéspüspök volt. A sok szerzetes és pap között Kerényi Lajos atya és Beer Miklós püspök is koncelebrált.

Marton Zsolt a szentmise bevezetésében elmondta, püspökként életében először van a nagymarosi találkozón élőben (és nem online). A házigazda püspök kifejezte örömét amiatt is, hogy 12 éven át együtt szervezték a találkozót az „ős öregekkel”, akiket azóta is a szívében hordoz.

Köszöntötték Fülöp Ákos atyát, akit 30 évvel ezelőtt júniusban szenteltek, és a nagymarosi találkozókért mindig rengeteget tett. Az ünnepelt pedig a 70 éves papszentelési évfordulót ünneplő, 95 éves Kerényi Lajos atyára terelte a figyelmet, akit vastaps köszöntött. A nagymarosi alapítók közül Sillye Jenőt is köszöntötték, aki most ünnepelte 75. születésnapját. Meglepetésképpen Erdő Péter kedves, Jenőt méltató szavait felvételről játszották be. Az ünnepeltek között Varga Miklós Péter atyát is említették, majd Marton Zsolt Ferenc pápa gondolatára utalt örömteli megjegyzésével: itt vannak az ünnepeltek között a „lelki nagypapáink”.

Az Apostolok Cselekedeteiből vett olvasmány az apostolok közti vita elcsitításáról szólt, a Szentlecke pedig a Jelenések könyvéből a megdicsőült egyházat mutatta be, az Új Jeruzsálemet, melyet a Bárány világossága ragyog be. Szent János könyvéből az evangéliumi szakasz a parancsok megtartásával kifejezett szeretetről szólt, a Vigasztaló ígéretéről, a békességről, melyet Jézus nem úgy ad, mint ahogyan a világ adja.

Marton Zsolt homíliájában elmondta, Jézus búcsúbeszéde a lelki-szellemi végrendelete, melyben az utolsó vágyát, óhaját fejezi ki. Jézus a szeretet evangéliumának továbbadásáról, az Atyával való kapcsolatáról és a Szentlélek eljöveteléről beszél, aki „megtanít titeket mindenre, és eszetekbe juttat mindent, amit mondtam nektek”. A püspök, hogy ennek hétköznapokban is tapasztalható valóságát bizonyítsa, felidézte egy emlékezetes dogmatörténeti vizsgáját.

Jézus részleteket nem mond el az evangéliumokban, ezek kibontását rábízza a Szentlélekre – folytatta beszédét. – A rózsabimbóban sem látszanak a szirmok, idő kell, hogy kibontakozzanak. Ilyen a krisztusi tanítás is: rábízza az Egyházra az összes apró részletkérdés kibontását. Az Egyház élő tapasztalata a Szentlélek működése, amiben neked is helyed van – hangsúlyozta a püspök. – Ne nyugtalankodjék a szívetek és ne csüggedjen, mert valamirevalók vagytok, mindenkinek hivatása és feladata van az Egyházban: az evangélium továbbadása.

Aki szeret engem, megtartja tanításomat – utalt a püspök az evangéliumra, majd beszámolt egy lelkiségi mozgalomról, akik nem választottak maguknak habitust, hanem egymás iránti szeretetükkel akarták megmutatni Jézushoz való hűségüket és szeretetüket.

Ha Jézus tanítását megtartjuk és tanúságot teszünk róla, sugárzik az életünk. „A jézusi békéről tudunk tanúságot tenni, ami nem a temetők némasága, a hangstúdiók csöndje, hanem acélos öröm, biztonság és nyugalom” – hangsúlyozta a megyéspüspök. Felidézte, amikor héberül tanultak, az egyes szám az „ő” volt (az Isten), tehát először vele kell békében lennünk, és akkor képesek leszünk egymással és önmagunkkal is. Ez a béke bármilyen helyzetben velünk tud maradni.

„Valamirevaló vagy az Egyházban. Kérd a Szentlelket, mutassa meg a hivatásodat, a küldetésedet. Legyen a Szentlélek a mi influenszerünk, és általa legyünk mások influenszerei”– zárta beszédét a püspök.

Brückner Ákos Előd atya a nap végén buzdította a jelenlevőket, fogalmazzák meg, mit visznek haza. Nem akármirevalók vagyunk, hiszen Jézus adta magát értünk. A 12. század apostola, Szent Bernát mindennapos gyakorlatát ajánlotta mindenkinek, aki megkérdezte: „Uram, mit akarsz velem? Bernát, mire születtél?”

A gyermekmaros ünnepélyes bevonulása után egyik vezetőjük hangsúlyozta: „Itt vannak a jövő tornacipős szentjei”, majd azt is elmondta, hogy 183 gyerek vett részt a mai gyermekmaroson, és 40 fős önkéntes közösség segítette a munkájukat.

A szentmise végén Sillye Jenő a színpadra ment, és hálaadásképpen mindenki nagy örömére felhangzott az emblematikus dal: „Múlnak az évek…”. Az énekben elhangzott az is: „Jöjjön a földre igazi béke”, s mialatt zengett a környék, egészen szürreális módon egy hófehér galamb az oltár fölé repült, majd három kört tett, és a Duna felé vette útját.

Szerző: Vámossy Erzsébet

Fotó: Pesti Dóri, Tibély Gergő

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »