Valaki valakinek valamilyen akcióról…

Valaki valakinek valamilyen akcióról…

Azt tudtam, hogy az „aki lépre megy“ állandósult szókapcsolat olyasmit fejez ki, hogy valakit rászednek, beugratnak, felültetnek. Tehát akit lépre csalnak, az bedől, bekapja a horgot, azt bepalizzák, becsapják. 

Frazeológiai szótáram szerint a „lépre megy” azt is jelenti: valakinek a ravaszsága folytán annak hatalmába, befolyása alá kerül. Állítólag ez történt Boris Kollár házelnökkel, aki Hamran István rendőrfőkapitány szerint bedőlt Robert Fico ravaszságánk. Fico ugyanis azt terjeszti, hogy Kollár elmondására alapozott, amikor elmondta, hogy a rendőrség széleskörű razziát tervez a bírák és ügyészek soraiban. Mi ebben a beugratás? Az, hogy Kollár a hír terjedése kapcsán úgy nyilatkozott, nyugtalanítja őt a készülőben lévő akció, és feltétlenül megkérdezi majd Hamrantól, miről is van szó tulajdonképpen. Mindemellett nem felejtett el beszólni Hamrannak, hogy ne okoskodjon, és fogja magát vissza.

Hírdetés

Ha most már érthető a tisztelt olvasó számára a hír lényege és annak háttere, hát megemelem előtte a kalapom! Ugyanis: „miről van szó tulajdonképpen?”, „állítólag” „valamit”, „valamilyen akcióról”. Csak úgy röpködnek a határozatlanságra, tájékozatlanságra, tudatlanságra utaló kifejezések. Pedig a házelnök jelen volt a biztonsági tanács hétfői ülésén, ahol a rendőrfőkapitány tájékoztatta a kormánykoalíciót az aktuális eljárásokról. Ebben a tájékoztatásban nem esett szó bírák és ügyészek ellen indítandó razziáról – erősítette meg Hamran István.

De a félretájékoztatás, ködösítés már megtörtént. Ilyenkor már sajnos csak legyintünk: Aha, ha Kollár mondta, akkor azt el kell osztani kettővel, és még ki kell belőle vonni legalább ötöt. És ha Fico is részese a bonyodalmas „nesze semmi, fogd meg jól” magyarázatnak, akkor akár ki is kapcsolhatjuk a tévét vagy a számítógépet. Ugyanis: egyes politikusaink ennyire „hitelesek”. 

 


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »