Vákuum

Vákuum

AZ UTOLSÓ HABSBURG-URALKODÓ

„Az Osztrák Birodalom fennmaradása szükséges Európa függetlenségéhez, civilizációjához és szabadságához.”
Disraeli [1]

IV. (Boldog) Károly (teljes nevén: Karl Franz Josef Ludwig Hubert Georg Maria von Österreich) az ausztriai Persenbeugban született 1887. augusztus 17-én, és Funchalban, Madeira szigetén hunyt el spanyolnáthában 1922. április 1-jén. Ő volt a Habsburg–Lotaringiai-ház utolsó uralkodója. 1916 és 1918 között I. Károly néven az Osztrák Császárság utolsó császára és IV. Károly néven az utolsó magyar király, de ő volt az utolsó cseh és az utolsó Habsburg-Lotaringiai-házból származó horvát király is. Kétévi uralkodása után Ausztriát és Magyarországot köztársasággá kiáltották ki. 1921-ben két alkalommal is megpróbált visszatérni a magyar trónra, sikertelenül.

Ottó Ferenc főherceg és Mária Jozefina szász királyi hercegnő fia, a későbbi IV. Károly 1911-ben vette feleségül Zita bourbon-parmai hercegnőt. Miután nagybátyját, Ferenc Ferdinánd osztrák főherceget 1914-ben Szarajevóban meggyilkolták, ő lett Ferenc József császár örököse. 2004. október 3-án II. János Pál pápa boldoggá avatta. 2016-ban Budapesten, a Károly körúton, Közalapítványunk szobrot állított fel a tiszteletére.

Károly 1916 novemberében Ferenc József halálát követően lépett trónra. Megkísérelte, hogy titkos tárgyalásokkal mentse ki az Osztrák–Magyar Monarchiátaz első világháborúból, de fáradozásai nem jártak sikerrel. Arra is törekedett, hogy birodalmát szövetségi unióvá alakítsa át, de már késő volt. A Monarchia külső ösztönzésre és a győztesek támogatásával bomlani kezdett: kikiáltották Csehszlovákiát és a Szerb-Horvát-Szlovén Királyságot, Magyarország pedig 1918. október végén megszakította a monarchikus kapcsolatokat Ausztriával. Az 1918. november 11-i fegyverszünetet követően Károly lemondott az államügyekben való részvételéről. Másnap kikiáltották a Német-ausztriai Köztársaságot, és 1919 áprilisában az osztrák parlament hivatalosan megfosztotta trónjától és Svájcba száműzte.

1201 Karoly 01.jpg

1921-ben Károly két kísérletet is tett a magyar trón visszaszerzésére; mindkettő kudarcot vallott. Horthy Miklós, Magyarország kormányzója és az őt támogató politikai elit a győztes hatalmak, mindenekelőtt a csehek ellenében nem támogathatta a Habsburg trónigényt. Károlyt másodszor is száműzték, ezúttal a portugáliai Madeira-szigetére, ahol nem sokkal később lebetegedett, 1922-ben pedig elhunyt.

Trónra lepésekor azt ígérte alattvalóinak, hogy „feloszthatatlanul és elválaszthatatlanul” egyben tartja birodalmát. Nem sikerült, mert 1918-ban a győztes hatalmak összerakhatatlanul darabjaira szaggatták. [2]

Hírdetés

Számunkra személye mindenekelőtt azért fontos, mert ő volt a Habsburg Birodalomutolsó császára és egyben a mi utolsó felkent királyunk. Egy olyan nélkülözhetetlen, nemzetek feletti birodalom uralkodója, mely évszázadokon keresztül szervezte és irányította a közép-európai népek életét és szavatolta, hogy térségünket ne árassza el senki, se a török, se a német, se az orosz.

AZ ÖRÖKSÉG

„Ha az osztrák Birodalom nem létezne, létre kéne hozni.
Palacky

A Habsburgok nem pusztán egy család, nem egy dinasztia volt, hanem az európai politika létfontosságú nemzetközi szerve, hálózata. [3] A Habsburgok tizenhat nemzedéken keresztül uralkodtak Európában, húsz országot irányítottak. Ferenc Ferdinánd trónörökösnek 2 047 nyilvántartott őse volt, abból 1 486 német, 124 francia, 196 olasz, 89 spanyol, 20 angol, 52 lengyel és 47 dán. Magyar egy se. Ezért sem bírt bennünket.

Károly Ferenc József halálával örökölte meg a trónt. Ferenc József 1848 és 1916 között közel 67 évig, kis híján hét évtizeden keresztül uralkodott. 48 évig, majdnem fél évszázadon át volt Magyarország koronás királya. Amikor 1848. december 2-án Olmützben trónra lépett, a népek tavasza és benne a magyar szabadságharc,birodalma szétesésével és trónja elvesztésével fenyegette. Császárrá így ünnepélyesen nem is koronázták, csak sokkal később, 1867. június 8-án magyar királlyá. Önmagából hosszú uralkodása alatt valóságos intézményt formált. Kezdeti kegyetlensége után józansága, kiszámíthatósága és visszafogottsága országaiban évtizedeken keresztül biztonságot és stabilitást teremtett. Egy, a fejlődéstől és haladástól optimistává részegült korban, ami őrületes iramban iparosodott és modernizálódott, ő képviselte a mozdulatlanságot, a változatlanságot és a folyamatosságot. Sikeresen tompította elviselhetővé a tegnap világának súlyos kudarcait és a dinamikus jövő szédítő eredményeit azzal, hogy példát adott a szolgálat és a napi rutin megtartó erejéből, a mérsékletességből és a megbízhatóságból. Ő volt a régi Európa utolsó uralkodója, a hagyományos meggyőződések és értékek képviselője és védelmezője. Ötvözte a mitikus, Isten által felkent király és birodalma fáradhatatlan szolgájának szerepét. Volt pompa és nagyvonalúság, voltak bálok, díszszemlék, fogadások, de emellett hajnaltól estig tartó kötelességteljesítés is. Lehetett rá számítani, végső szóért hozzá fordulni. Óvatos ragaszkodással és helytállással tartotta össze birodalma széttartó erőit. Sikerrel egyensúlyozta békés egymás mellett éléssé a különböző nemzeti és politikai ellentéteket, tompította egymást kiegyensúlyozó különbözőséggé a legelszántabb radikalizmusokat. Idővel olyanná vált, mint egy megkövesedett régészeti lelet. Mindenki apjává, nagyapjává, sőt dédapjává öregedett. Halálakor birodalmát egy öldöklő és véres európai polgárháború, az első világháború derekán hagyta hátra.

Ferenc József öröksége nyomasztó és megkerülhetetlen teherként nehezedett utódjára. [4] Ha nem lett volna a világháborús próbatétel, akkor is óriási kihívást jelentett volna a fiatal királynak az örökébe lépni. Mert nem volt a 621 538 km²-es, ötvenegy millió lakosú dualista monarchiának a Kárpátoktól az Adriáig olyan polgára, aki más uralkodót is megélt volna, mint Ferenc Józsefet.

A HIVATÁS

„Aki uralja Csehországot, uralja Európát.”
Bismarck [5]

Az újkori Európa történetének minden bizonnyal a Habsburg Monarchia volt a legtovább kitartó, legellenállóbb birodalma. Ennyi megpróbáltatást ilyen sokáig elviselni önmagában is figyelemre méltó teljesítmény. A Habsburgok átvészelték a reformációt, kitartottak a törökkel szemben, ellenszegültek XIV. Lajos francia királynak, és még a francia forradalmat is túlélték. A nemzeti eszme 19. századi viharaival, benne az 1848-49-es népek tavasza szakítópróbájával, és a német– illetve olasz egység jelentette kihívásokkal is megbirkóztak. Hivatását a birodalom mindaddig betöltötte, míg a világ többi nagyhatalma másképp nem döntött. Ez a hivatás abban állt, hogy se a németeknek, se az oroszoknak, se a törököknek, de másnak se legyen szabad útja Európa szívébe. A nemzetek feletti, soknemzetiségű Habsburg Monarchia volt a pángermán, a pánszláv és a Nyugat ellen törő oszmán birodalom törekvéseinek a hullámtörője. Eltüntetése mindhármat helyzetbe hozta.

Az első világháború győztes nagyhatalmai azért döntöttek a Habsburg Monarchia feldarabolása mellett, mert elbizakodottságukban azt hitték, hogy kiegyenlítő és ellentartó szerepére már nem lesz szükségük. Nagyon hamar kiderült azonban, hogy enélkül a közép-európai birodalom nélkül nincs, ami visszafogja a földrész békéjét fenyegető expanzív erők térnyerését. A hiányában keletkezett vákuum először a németeket bátorította fel. Harmadik Birodalmukkal a megsemmisülés szélére sodorták földrészünket és persze magukat is. Ezt követően jöttek a szovjetek, akik birodalmuk részévé tették térségünket. Ezzel azonban túlvállalták magukat és 1990-re ők is összeomlottak, aminek következtében mostanra középhatalmi helyzetük is veszélybe került. Az utóbbi években földrészünket újra délről fenyegeti migrációs nyomás, amivel széttagolt térségünknek külön-külön kell megbirkóznia.


Forrás:latoszogblog.hu
Tovább a cikkre »