Vajon ki lesz a Forma-1 idei bajnoka?

Vajon ki lesz a Forma-1 idei bajnoka?

Minden idők egyik legizgalmasabb csatájával zárul az idei Forma-1-es szezon. A két főhős megérdemelten jutott el idáig, és láthatóan mindent megtesz majd azért, hogy világbajnok legyen. Vasárnap kiderül, hogy Lewis Hamilton nyolcadszor vagy Max Verstappen először emelheti magasba a világbajnoki trófeát.

Legendás csaták a versenypályán

Az elmúlt három évtized leginkább Michael Schumacher és Lewis Hamilton győzelmeitvel jellemezhető, de azért Vettel és Hakkinen kívül is voltak nagy riválisok. Nagy csata volt a 2008-as évben is, amikor Lewis Hamilton (McLaren) az első vb címét szerezte. Az akkori szezonzáró Brazil nagydíj Felipe Massa (Ferrari) számára nagyon fájdalmasan végződött, mivel  ugyan megynyerte a viadalt, és egy pillanatig el is hitte, hogy világbajnok, de Hamilton az utolsó kanyarban megelőzte Timo Glockot (Toyota) és beért az ötödik helyre, ami elég volt neki ahhoz, hogy világbajnok legyen.

Egy évvel korábban minden Fernando Alonso (McLaren) és Lewis Hamilton (McLaren) csapaton belüli csatájáról szólt, de végül, nevető harmadikként a finn Kimi Raikkonen (Ferrari) egy ponttal világbajnok lett. A sort természetesen lehet folytatni, de tekintsünk inkább a jelenre.

Kiélezett szezon

A koronavírus-járvány miatt több helyszínt töröltek, de csapatok alkalmazkodni tudtak. A tavalyi Mercedes fölényhez képest, amikor Hamilton már nagyon korán tudta, bajnok lesz, idén harcolni kell még decemberben is. 

A Red Bull nem csak felzárkózott a Mercedesre, de a szezon nagy részében sokkal gyorsabb volt riválisánál. A szezonnyitó Bahreini nagydíjat ugyan Lewis Hamilton nyerte, de a következő imolai futamon Max Verstappen diadalmaskodott. Verstappen ezidáig kilenc győzelmet aratott, míg Lewis Hamilton egyel kevesebbet. Érdekesség még, hogy a főszereplők csapattársai is nyertek egy-egy futamot, Valtteri Bottas (Mercedes) Törökországban, Sergio Pérez (Red Bull) pedig Azerbajdzsánban állhatott a dobogó legfelső fokára. Ezenkívül az említett két versenyző több versenyen is segítette csapattársát, és nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy ilyen szoros legyen a végkifejlet.  Hozzá kell tenni, hogy Valtteri Bottas megunta szerepkörét, éveken keresztül volt Hamilton hátvédje. Éppen ezért is hagyja el a Mercedest, és jövőre a 2007-es világbajnok, Kimi Räikkönen helyére ült át az Alfa Romeóba.

Hírdetés

Voltak viszont meglepetések is. A magyar nagydíjat az Alpine francia versenyzője, Esteban Ocon nyerte. A másik nagy meglepetés Olaszországban történt. 2012 óta nem nyert McLarenes pilóta futamot, de az olasz nagydíjat kettős sikerrel koronázták, ugyanis Daniel Ricardo mellett csapattársa, Lando Norris ért be a második helyre. 

A döntő küzdelem előtt

Az utolsó Abu-Dzabi nagydíj előtt természetesen még nem zárult le a legfontosabb kérdés:  ki lesz az idei év világbajnoka?  Pontegyenlőség mellett a képlet tehát egyszerű, aki több pontot gyűjt, az lesz a 2021-es év világbajnoka. Ha egyik versenyző sem szerez pontot, akkor pontazonosság révén Max Verstappen a világbajnok, hiszen eggyel több futamgyőzelmet szerzett. Mi történik viszont akkor, ha versenybaleset révén mindketten kiesnek? Akkor is egyértelműen Verstappen a világbajnok?

Ez egy nagyon érdekes és egyben kényes kérdés, hiszen a bajnokság olyannyira kiélezett, hogy az ilyen ütközési manővereket nagyon szigorúan büntetik a versenybírók. Más kérdés, hogy mi fér bele a versenyzésb, és a sportszerűségbe. A szezon során Hamilton és Verstappen is elkövetett olyan hibákat, amelyekért bünetés is járt. Persze nézői szemmel nagyon nehéz megítélni mi számít jogos büntetésnek,de valakinek döntenie kell. A legutóbbi futam visszhangjai még mindig nem csitultak, ezért aztán csak reméljük, a bajnoki cím a pályán dől el. 

Függetlenül az egyéni szimpátiáktól, csak a versenyeket figyelve azt mondhatjuk, mindketten megérdemlik a bajnoki címet. Hamilton azért, mert ezzel Michael Schumachert szárnyalná túl és abszolút rekordot állítana be nyolcadik győzelmével a sportág történetében. Verstappen pedig azért, mert fiatal és elszánt versenyző, s hatalmas energiákat mozgosított a sikerért.

Természetesen örülnénk, ha tiszta lenne ez a küzdelem. Az üzengetéses és a verbális támadások mind arról tanúskodnak, hogy inagyon komoly csatára lehet számítani. Ugyanakkor tegyük hozzá azt is, hogy egy igazi Forma-1-es rajongó számára óriási izgalmakat tartogat az utolsó, mindent eldöntő futam. Egy biztos, vasárnap bajnokot avatunk, amely egy korszak lezárása vagy egy új indulása is lehet.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »