Vajon hány zöld rendszámos autó fut a hazai utakon?

Magyarországon 2014-ben fogadták el a Jedlik Ányos-tervet, a magyar elektromobilitási stratégiát. A magyar jogrendben tavaly július elseje óta létezik a környezetkímélő jármű kategóriája, és szeptembertől elérhető a zöld rendszám. Zöld rendszámot a tisztán elektromos, a növelt hatótávolságú külső töltésű hibrid elektromos, a külső töltésű hibrid elektromos, valamint egyéb, nulla emissziós gépkocsik kaphatnak. A Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatalának (KEK KH) tájékoztatása szerint a 2016. március 18. napjáig zöld rendszámmal rendelkező gépjárművek száma 480 darab volt Magyarországon.

A Portfolio korábban megkérdezte a KEK KH-t, mennyi és milyen zöld alapszínű rendszámtáblát gyártottak le eddig. Tájékoztatásuk szerint összesen 1 590 pár ilyen tábla készült. Ezek közül legtöbb un. A-A típusú – ezek pl. az európai piacra gyártott autók kialakításához illeszkednek – rendszámpár, amik az NLE 001-999 – ebből látni a legtöbbet az utakon -, és NNB 001-202 tartományt fedik le (1 201 rendszámpár). Az olyan járművekre, amelyek elejére, vagy hátuljára nem megfelelően illeszkedik az 520 mm széles és 110 mm magas tábla, az A-C típusut ajánlják (280×200 mm). Ezek közül zöld alapszínnel 359 pár készült el, az NNA 001-359 kombinációkkal. B típusú, egydarabos – motorkerékpárokra, vagy annak minősülő járművekre való, csak hátra felszerelendő 240×130 mm-es táblából pedig 30 db-ot készítettek, UMJ 001-030 tartományban.

Egyre több helyen ingyenes a parkolás

A zöld rendszám egyik nagy előnye, hogy a helyi önkormányzatok döntése alapján az ingyenes parkolóhely-használatot is lehetővé teheti. Arról, hogy mely városokban döntöttek már arról, hogy az ilyen rendszámmal szerelt járművek ingyen parkolhatnak, illetve hol várható előrelépés az ügyben, a Jedlik Ányos Klaszter közölt körképet.

A teljes cikk itt olvasható.


Forrás:alternativenergia.hu
Tovább a cikkre »