Vagyunk még, akik szeretnek magyarok lenni

Vagyunk még, akik szeretnek magyarok lenni

Kérjünk bocsánatot? Miért? Béke kellene. Valamiféle együttgondolkodásra való törekvés. Megbocsátás azért, hogy vannak, akik több évszázados függőség megtapasztalása után most szeretnének és mernek NEMZETBEN gondolkozni.

Hát szégyellnivaló, ha nem uniformizált akar lenni valaki? Szégyellni kell, ha Magyarország (és nem az Unió) nyer aranyat egy nemzetközi viadalon? Szégyellni kell, ha a Duna, a Balaton, a nagykónyi gólyafészkek, vagy a falusi templom harangja különleges érzéseket vált ki belőlünk? Szégyellni, hogy nő szeret férfit és viszont, szégyellni, hogy szülők szeretünk lenni, szeretjük a nemzeti ünnepeinket, szeretjük a karácsonyi kalács és a házi étel illatát, a vidéki ház tornácát, netán egy megbúvó patak csobogását a tölgyek, égerek, jávorfák között?

Senki, senkit, semmiért ne szóljon meg, ami szerintem teljesen természetes, hogy vagyunk még, akik szeretnek magyarok lenn!

Hírdetés

Oldd fel az alázottat!

Uram, ki nem bíborból csak pusztából jöttél,
hogy lelked saruját megoldva
sugározz fényt, ha galád a gáncs,
gyolcsinged palástját pajzsként terítsd ránk
és oldd fel az alázottat és bántóját egyaránt!
Adj Uram megbocsátó elmét, tiszta lelket,
és érintsd meg szívemet, hogy igazságos legyek
akkor is, ha tapos hamis ármánykodás.
Tudjam elfogadni, hogy a megbocsátás
egyetlen záloga a rám terjesztett áldás.
Mert a kicsi nem nagy, a fehér nem fekete,
az Igazság lényegét is elfojtja, ha szürke,
hisz hamis homályt karcol az indulat ereje.
Segíts Uram, hogy láttassék a kristálytiszta való
s ne marja lelkemet az igaztalan szó.
(GundyS, 2010)

Gundy Sarolta – Hunhír.info


Forrás:hunhir.info
Tovább a cikkre »