„Vágyakozás a mennyország után” – a ferences generális írása

„Vágyakozás a mennyország után” – a ferences generális írása

A ferences rend legfőbb elöljárója, José Rodríguez Carballo OFM az augusztus 2-i „Assisi megbocsátás” ünnepe kapcsán elmélkedést írt Szent Ferenc lelkiségéről és az irgalmasságról, amelyet az Osservatore Romano napilap augusztus 5-i számában olvashatunk.

Ebben az évben ünnepeljük a porziuncolai búcsú nyolcadik centenáriumát, annak a Porziuncolának, mely egy darabka földet jelentett, a Szűzanyának szentelt, félig romba dőlt kiskápolnával, mely egykor a Subasio-hegyi bencéseké volt Assisi környékén. Ferences forrásokból tudjuk, hogy Ferenc „a föld minden más helyénél jobban szerette ezt a helyet”, mert ahogy Szent Bonaventura írja a nagyobb életrajzában, itt kezdett élni alázattal, itt haladt előre az erényekben és itt fejezte be boldogan az életútját”.

A „Poverello” Porziuncolába vezette az első tizenkét tanítványát. És itt, ahol az Irgalmak Anyja néhány évvel korában megteremtette a kisebb testvérek rendjét, jött létre a szegény nővérek rendje is. 1211-ben, amikor a fiatal Klára elhagyta „házát , városát és családját”, ide, Porziuncolába menekült, hogy az Úrnak szentelje magát és átkarolja azt az életformát, melyet Szent Ferenc mutatott és amit IV. Ince pápa áldott meg.

A források szerint a porziuncolai búcsút maga Ferenc nyerte el III. Honóriusz pápától, amikor ő éppen Perugiában tartózkodott 1216-ban. Közismert, hogy az „Assisi megbocsátást” minden év augusztus 2-án megünneplik a világ összes ferences templomában, különösképpen az Angyalos Boldogasszony-templomban, mely „szerelmetes őrzője e ferences gyöngyszemnek, szent hely a szentek között”, ahogy a kiskápolna bejárati kapuján olvassuk.

Olyan búcsúról van szó, melyet Szent Ferenc kért a szegények számára, mert szemben a korabeli többi búcsúval, ezért nem kellett fizetnie a szegényeknek. Ez a búcsú az irgalom Anyjának, az Egyházzá lett Szűznek a közbenjárására született, ahogy maga Ferenc énekel róla: Angyalos Boldogasszonyunk, aki iránt a Poverello különösen is nagy tisztelettel viseltetett.

Hogy miért is óhajtotta oly erősen Ferenc ezt a búcsút, ami aztán megváltoztatta az egyház bűnbánati gyakorlatát?

Az „Assisi megbocsátás” segít felismerni Ferenc szellemének mélységét, aki – ahogy Szent Bonaventura megállapítja – „szeretetteljes jámborsággal vágyott a lelkek üdvösségére és értük apostoli buzgósággal serénykedett”. Ferenc valósággal kitépte Krisztus szívéből a teljes és határtalan búcsút, mely nem zár ki senkit azok közül, akik szegénységük miatt nem tudtak elzarándokolni a Szentföldre vagy Santiago de Compostela-ba. A porziuncolai búcsú éppen azt mutatja meg, hogy milyen nagy gonddal törődött Szent Ferenc a szegények iránt. Ezért is lett ez a búcsú a szegények búcsúja és egyúttal búcsú a szegényekért.

III. Honóriusz pápa azt kérdezte Szent Ferenctől, hogy hány évre szóló rendkívüli búcsút engedélyezzen, mire Ferenc bátran azt válaszolta, hogy „nem éveket kér, hanem lelkeket”. Az irgalmasság folyamát óhajtotta, mely a Megváltó szívéből fakad és az Angyalos Boldogasszony közbenjárására szabadon mindenki rendelkezésére áll, azért hogy bárki, de különösképpen is a szegények, akik átlépik ennek a szent helynek a küszöbét, felüdülést találjanak benne. Attól fogva, ahogy Joseph Ratzinger írta, „Porziuncola egy olyan lelki hely, ahol Szent Ferenc felébresztette a paradicsom utáni nosztalgiát”, a vágyakozást a mennyek országa iránt.

Szép és gondviselésszerű az Assisi centenárium és a Ferenc pápa által meghirdetett irgalmasság szentévének az egybeesése. Éppen ez az egybeesés segít felfedezni azt, hogy Szent Ferenc egyike az irgalmasság nagy prófétáinak és apostolainak. Mindenekelőtt az evangélium melletti döntése révén lett Ferenc az irgalmasság prófétája és apostola. Miután éppen itt Porziuncolában végighallgatta az evangéliumot, kiáltott fel: „Ez az, amit akarok, ez az, amit keresek, és ez az, amit lelkem legmélyéből vágyok a gyakorlatban megvalósítani”. Ettől kezdve komolyan és gyökeresen akarta megélni az evangéliumot, mely számára és a követőinek is vezető és életelv lett. Ferenc az evangélium által lett a szegény és keresztre feszített Krisztus nyomdokainak követője, egészen odáig menően, hogy eggyé vált vele. Minthogy „Jézus az Atya irgalmasságának az arca”, amiként Ferenc pápa nevezi, az, aki Krisztus-formájú életet él, ahogy Assisi Szent Ferenc, az az irgalmasság prófétája és apostola lesz. Ez a végső gyökere Assisi Szegénykéje küldetésének, mint aki az irgalmasság tanúja.

Ferenc mindenekelőtt érzi, hogy vele az Isten már irgalmasságot gyakorolt, hiszen tudatában van saját bűnösségének. Ez teszi őt az irgalmasság apostolává és ő, akit megcsókolt az Isten irgalma, illeti csókkal a leprást. Ezzel a lelkülettel tapasztalja meg Isten irgalmasságát az alamizsnálkodáson, a vendégszereteten és a befogadáson keresztül. Ám Isten irgalmának a magna chartaját a megbocsátásban látja, és erre küldi az övéit: „Ha testvéred ezerszer is vétkezik a szemed előtt, szeresd őt jobban nálamnál is, vezesd őt az Úrhoz és légy irgalmas az ilyen testvérekkel!” – olvassuk José Rodríguez Carballo ferences generális írását az Osservatore Romano vatikáni napilapban.

Forrás és fotó: Vatikáni Rádió

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »