Vágtázó Csodaszarvas-ünnep az A38-on

Vágtázó Csodaszarvas-ünnep az A38-on

A fény ünnepét tartja hagyományos évzáró koncertjén a Vágtázó Csodaszarvas az A38-on. Az ősi rítusokat magyar népzenével ötvöző együttes mellett december 10-én a lengyel Warsaw Village Band és az Ébrenálmodók Rituális Színház produkciója is látható lesz. Grandpierre Atilla, a Vágtázó Csodaszarvas vezetője az MTI-nek elmondta: még a zenekar 2005-ös megalakulása előtt, egy álom hatására írta meg az ősi karácsonyt felidéző, A zene lakodalma című számot.

Magyar Menedék - Chemtrail

“A Csodaszarvas alakulóban volt, amikor meghívtak minket egy decemberi fellépésre a Petőfi Csarnokba, ami az első koncertünk lett, és éppen az említett dal miatt vállaltuk el. Ennek a karácsonyi dalunknak a hatására vált hagyománnyá, hogy decemberben tartjuk a nagykoncertünket, a helyszín jó ideje az A38 hajó” – mondta a frontember.

A Vágtázó Csodaszarvas mostani koncertjét az Ébrenálmodók Rituális Színház produkciója vezeti fel egy mintegy húszperces darab bemutatásával, a zenekar kíséretében. “A zene lakodalma álombeli élmény volt, ez a zene és az éltető látomás azóta is él bennem. A Fény királynője fehér ruhás gyerekekkel jelent meg. Kézenfekvő volt, hogy régi barátaink, az Ébrenálmodók Rituális Színház tagjai képesek megjeleníteni, amit az álmomban láttam és hallottam”.

Az énekes kitért arra, hogy tíz évvel ezelőtt megjelent könyvében a magyar ősvallás legnagyobb ünnepeként mutatja be a karácsonyt. Hozzátette: a karácsony eszméjével azonosítható Világfa jelképének felismerése egész csillagászati munkájának egyfajta betetőzése volt.

A december 10-i est vendége lesz az egyik legnépszerűbb lengyel világzenei formáció, a közel húsz éve működő Warsaw Village Band. Grandpierre Atilla elmondta, hogy egyik kedvenc zenekaráról van szó, amely a Csodaszarvashoz hasonló rendkívül energikus, ősi népzenét játszik, és a lengyel hegyi népek muzsikája inspirálta őket.

“Tavaly egy budapesti koncertjük után beszélgettem Maciej Szajkowskival, a Warsaw Village Band vezetőjével, ekkor vetődött fel egy közös fellépés igénye. Idén mi nyitottuk meg a másfél éven át tartó magyar kulturális évadot Lengyelországban, három koncertet adtunk a rendezvénysorozat keretében, sok időt töltöttünk Maciejjel és meghívtuk őket a mostani estre az A38-ra” – fejtette ki a frontember.

Beszámolt arról az MTI-nek, hogy készül és várhatóan jövőre megjelenik a Vágtázó Csodaszarvas negyedik stúdióanyaga (a legutóbbi, a Csillaglovaglás öt évvel ezelőtt jött ki), amelyről a hajón is bemutatnak néhányat.

Nagy Mihály, az Ébrenálmodók Rituális Színház vezetője az MTI-nek elmondta, hogy a VHK szellemisége komoly hatást gyakorolt a színházra, amelynek első hivatalos fellépése 2005-ben volt. A társulat a mozdulatok és a zene erejét, illetve a vizuális eszközökben rejlő lehetőségeket használja.

“A VHK és a Vágtázó Csodaszarvas mellett szellemi inspirációt merítünk a magyar mondakörből, az őstörténetből, az emberiséghez kapcsolódó mitológiai elemekből. A mi megközelítésünk különbözik a színházak többségétől, minket általában belső ösztönzések vezetnek a darabokhoz” – fogalmazott Nagy Mihály. A folyamatosan változó összetételű, néhány fős magra épülő Ébrenálmodók Rituális Színház évi négy-öt produkciót mutat be.

Grandpierre Atilla csillagász, zenész, filozófus egyedülálló alakja a magyar zenei életnek. A Vágtázó Halottkémekkel a hetvenes évek óta járja sajátos, egyedi útját. A VHK a punk, az underground, a népzene és a sámánrítusok különleges elegye, a Vágtázó Csodaszarvas inkább a magyar népzenére helyezi a hangsúlyt, egyéni és összetéveszthetetlen módon.

A december 10-i koncerten az énekes mellett Bakos Csaba (tapan), Bede Péter (tárogató, szaxofon), Bese Botond (magyar duda), Gebri Bernadett (ének), Fábri András (ciszter), Fazekas András (dobok), Fodor Zsófia (basszusgitár), Fábri Géza (koboz, baglama), Molnár Krisztina (hegedű) és Orczi Géza (buzuki, tapan) lép színpadra a Vágtázó Csodaszarvasban. A Warsaw Village Bandben Magdalena Sobczak Kotnarowska (ének), Sylwia Swiatkowska és Ewa Walecka (ének és hegedő), Milosz Gawrylkiewicz (trombita), Pawel Mazurczak (bőgő), Mariusz Dziurawiec (dj pult), Maciej Szajkowski (dob, ütősök) és Piotr Glinski (dob, ütősök) szerepel.

mti


Forrás:hunhir.hu
Tovább a cikkre »