Vádat emeltek a pénzhamisító ellen, aki hónapokig égette a Fideszt

Vádat emeltek a pénzhamisító ellen, aki hónapokig égette a Fideszt

Vádemelési javaslattal zárta le a rendőrség a Veress Áron Sebestyén ellen pénzhamisítás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folyó nyomozást – értesült a Magyar Nemzet.

Veress tavaly februárban bukott le a Keleti pályaudvarnál, ahol hamis 100 euróst akart beváltani, ám a pénzváltó rájött a csalásra. Bár Veress menekülőre fogta, a rendőrök elkapták. A lakásán tartott házkutatás során további 297 darab 100 eurós, valamint öt darab 20 eurós bankjegyet foglaltak le.
 
Veress Áron korábban a Fidesz Ifjúsági tagozatának elnöke volt, ám a lebukás után a kormánypárt közleményben hazudta azt, hogy már 2012-ben kizárták a pártból, ezért semmilyen felelősség nem terheli őket.
 
A Fidesz azonban hamar lebukott: honlapjukon olyan cikkre bukkantunk, mely még 2013-ban is IT-elnökként hivatkozott Veressre, de birtokunkba jutott a Zalaegerszegi 7 nap, 2014. december 12-én megjelent száma is, mely szintén elnökként mutatta be a pénzhamisítót.
 
Cikkeink után a Fidesz kétségbeesetten próbálta eltüntetni a nyomokat, mi pedig megírtuk, miért lehet az ország legprofibb ügynöke Veress.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »