Vádat emelt a DNA a Tel Drum cég, valamint annak két képviselõje ellen

Vádat emelt a DNA a Tel Drum cég, valamint annak két képviselõje ellen

Európai pénzalapok eltulajdonítása, több mint egymillió eurós kár okozása miatt bíróság elé állították a DNA ügyészei a Tel Drum vállalat két képviselőjét, Petre Pitiş és Mircea Vişan üzletembereket.

Az Országos Korrupcióellenes Ügyészség közleménye szerint vádat emeltek a Tel Drum részvényársaság mint jogi személy, valamint annak két képviselője, Petre Pitiş és Mircea Vişan ellen, akik szabadlábon védekezhetnek az ellenük felhozott vádakkal szemben.

A vád hamis, illetve hiányos és pontatlan dokumentumok és nyilatkozatok bemutatása és rosszhiszemű felhasználása európai pénzalapok megszerzése céljából, különösen súlyos következményekkel.

Ugyanabban az ügyben vád alá helyezték a WFA Impex gazdasági társaságot mint jogi személyt, valamint annak képviselőjét, Ion Floriant és a Tel Drum egy harmadik képviselőjét, Neda Floreát is, a fent említett bűncselekményben vállalt bűnrészesség miatt.

A nyomozati anyag értelmében a Tel Drum Rt. a gazdasági versenyképesség javítását célzó európai uniós program révén mobil aszfaltkészítő gépre kért vissza nem térítendő támogatást.

A DNA szerint Mircea Vişan és Petre Pitiş, a Tel Drum képviselői, a WFA Impex Kft., valamint Florea Neda és Florian Ion közreműködésével úgy szervezték meg a beszerzést, hogy a nyertes a WFA Impex Kft. legyen.

A valóságban azonban a WFA Impex a Tel Drum társult cége, amely a gép gyártója és a Tel Drum között közvetítve a paci értékéhez képest megnövelte az aszfaltkészítő gép beszerzési árát azért, hogy a Tel Drum nagyobb összegű vissza nem térítendő támogatáshoz jusson.

Az ügyészek szerint semmi nem akadályozta a Tel Drum képviselőit abban, hogy közvetlenül az aszfaltkészítő gép gyártójával tárgyaljanak.

A DNA számításai szerint a Tel Drum Rt. jogosulatlanul 4.170.462,50 lejes vissza nem térítendő európai uniós pályázati pénzhez jutott.

A vádhatóság a Pénzmosás Elleni Országos Hivatal 2017. május 16-án tett feljelentése alapján kezdett nyomozni ez ügyben.

Az ügyet a bukaresti törvényszék tárgyalja. (agerpres)


Forrás:itthon.transindex.ro
Tovább a cikkre »