Véletlen lenne?

Véletlen lenne?

Ha az ember egy logikai láncolatot végigfejt, arra az érdekes következtetésre juthat, hogy van közös egy magát szélsőjobboldalinak valló és egy "haladó szellemiségű" liberális "világpolgár" között. Már ha előbbi román, utóbbi pedig magyar(országi). S, hogy mi a közös? Nem kell sokat találgatni, természetesen a magyarellenesség.

– Egy kínai fiú megtanította egy kelet-romániai kisváros lakóit szeretni önmagukat, a nyelvüket, az irodalmat és a hazájukat. Aztán örökre eltűnt – írja szívbe markolóan a szélsőliberális 444, és lássunk csodát, mikor? Hát persze, hogy június 4-én, a trianoni békediktátum évfordulóján.

Aligha véletlen természetesen, ez a sunyi és bújtatott üzengetés jellemző rájuk, nyilván azt várják, hogy háborodjunk fel, de szerintem egyszerűen csak röhögjük ki őket, mert ilyen szintű csibészkedések maximum óvodában, ott is a kiscsoportban vannak. Bár ne sértsük meg őket, ne hozzuk párhuzamba a gyermekeket velük, mert míg előbbiek tiszta lelkűek, utóbbiak lelkivilágában mély magyarellenesség lakozik.

Hírdetés

– Az az álmom, hogy eljussak Romániába, ami a szívemben az irodalom országa. Meg akarok tanulni románul, és irodalommal akarok foglalkozni – idézi a 444 a kínai fiút. Majd hozzáfűzik:

Minket, magyarokat különleges viszony fűz Erdélyhez. A viszony sokféle, a spektrum egyik szélén egy idealizált elképzelés áll a mitikus vidékről, ahol a kisebbségi lét ellenére – vagy épp annak köszönhetően – máig sikerült megőrizni valamit, ami romlatlan és esszenciálisan magyar. A másik véglet ennek az idealizmusnak az elutasítása vagy akár lenézése. Akárhol is vagyunk a spektrumon, nehéz úgy beszélni Romániáról és Erdélyről, hogy a mondatainkban ne tükröződjön valami abból, amit magyarságról, nemzetről, politikáról, Trianonról, kisebbségekről gondolunk.

A cikk tulajdonképpen egy filmről szól, érdemes az egészet elolvasni, de a zárógondolatnál rögvest fátyolos lesz a szemünk, látván, hogy szegény románok mennyire nem mernek büszkének lenni magukra:

Eddigre azonban már értjük, hogy Jint nem valamiféle nacionalista pátosz tartja izgalomban, hanem az odatartozás, amit számára a nyelv, az irodalom, a táj, Eminescu és rajta keresztül Románia lakói iránti őszinte és maradéktalan rajongása testesít meg. A filmet mindvégig belengi valami baljós hangulat. És a végkifejlet a maga módján tökéletesen illik ennek a groteszk dokumentumfilmnek a megragadóan finom, egyszerre vicces és szomorú világába.

Ez bizony tényleg szomorú. Csak kár, hogy a valóság teljes mértékben más, Romániát nagyrészt uralja a soviniszta típusú nacionalizmus, amely magyarellenes, pontosan tudja ezt a 444 is, és pontosan ez volt az oka, hogy erre a napra időzítették a cikket.

L. J. – Kuruc.info


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »