Útravaló – 2022. május 29., Urunk mennybemenetele

Napról napra közreadjuk a napi olvasmányokhoz, illetve az adott nap szentjéhez kapcsolódó gondolatokat az Adoremus liturgikus kiadványból. Májusban Kálmán Peregrin OFM pasaréti plébános ad útravalót.

Íme, az Ember – mutat Jézusra Pilátus, és a mi figyelmünket is arra irányítja, hogy ő az ember, aki a kereszten emberi lelkét Atyja végtelen szeretetébe helyezve, mindannyiunk képviselőjeként, mindannyiunk lelkét átadta az Atyának. E jézusi átadást újítja meg minden temetésen az Egyház, amikor a halott mellett meghirdeti és imádkozza: Atyám, kezedbe ajánlom lelkemet. Számunkra a sír itt változhat át zsákutcából, a természet körforgásának egy állomásából Krisztus megnyitott oldalának képévé. Halálunkkal ugyanis alászállását követjük, de egyúttal fel is emelkedünk, mert a keresztség által beléoltva „mennybemenetele a mi fölemelkedésünk, ahová ugyanis a Fő eljutott dicsőségben, oda kapott meghívást az egész test, az Egyház, reménységben” – imádkozzuk a szentmise mai könyörgésében. Az Atya ugyanis Jézus emberségét teljesen magába fogadja. „Elfogadja Fia áldozatát. Jézus onnantól fogva uralkodik. (…) Az élet forrása lesz, megkapja az Atyától a Lelket, s ezt a Lelket adja aztán tovább az embereknek.” (Székely János)

Hírdetés

Isten nem mozdulatlan mozgató, hanem szüntelen mozgásban van, felemelkedik és alászáll, miként a Mester utolsó szavaival is mondja: szenvednie kellett és feltámadnia. Ezután pedig kivezeti tanítványait, kezét fölemeli, áld és eltávozik, s azok leborulnak – mozog és mozgásba hozza tanítványait. Kellett. De ez a kellett nem külső vagy determinisztikus kényszer, hanem isteni természetéből fakadó természetszerű önátadás, amit a Lélek kiáradása ellenállhatatlanul beleír a tanítványok természetébe is, hogy a leborulás, ami itt megjeleníti szívük hódolatát, életük odaszentelésének képe legyen pünkösd után. Az Olajfák hegyének ezen eseményében minden vasárnap részt vesz az Egyház, s Lélekkel elteltségének egyik legfontosabb gyümölcse, amikor e tapasztalathoz igazítja minden egyes mozdulatát, ahogy az Eucharisztiáról szóló szinódusi buzdításban áll: „»A vasárnap szerint élni« azt jelenti: a Krisztustól nyert szabadulás tudatában élni, és úgy kibontakoztatni az életet, mint Istennek fölajánlott áldozatot, mert Krisztus győzelme minden ember belsőleg megújított életvitelében mutatkozik meg teljesen.” (Sacramentum caritatis, 72.)

1206 őszén Assisi Szent Ferenc betért a város határában lévő San Damiano-kápolnába, ahol egy kereszt várta. Ennek felső szárán a diadalmas keresztet tartó, a megváltásra utaló vörös stólát és fehér ruhát viselő, a fekete abronccsal körülvett világból felfelé lépő Krisztust látjuk, akit rátekintő és egymással diskuráló angyalok várnak a mennyben. Fölötte ott az Atya áldó keze, amely nekünk adta, feltámasztotta, magához vonta; az Atyáé, aki kiárasztja a Lelket, hogy befejezze Krisztus művét a világban. Ferenc ezt látva hallja: Menj, állítsd helyre hajlékomat, mert mint látod, romokban hever. A történelemben először szólal meg egy festett kép, hogy a felemelkedő és alászálló Krisztus bevonja Ferencet ebbe a körforgásba. E részesedés-tapasztalat miatt építette újjá a kápolnát, gondoskodott a fenntartásáról, s nyílt meg arra, hogy szolgálata által Isten újból felemelje süllyedő Egyházát. Így szólít meg ma bennünket is ez az ünnep: merjünk alászállni Krisztussal, mert ilyenkor emel egészen magához, s nem utolsósorban, e tapasztalatok gyümölcseiből építi újjá Egyházát.

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »