Útravaló – 2020. június 7., Szentháromság vasárnapja

Útravaló – 2020. június 7., Szentháromság vasárnapja

Napról napra közreadjuk a napi olvasmányokhoz, illetve az adott nap szentjéhez kapcsolódó gondolatokat az Adoremus liturgikus kiadványból. Júniusban Földi István badacsonytomaji esperes-plébános ad útravalót.

Vannak-e Istennek elleshető pillanatai? Nincsenek. Illetőleg csak egyetlenegy, de ez is egy örökkévalóságig tart: most és mindörökké. 

Elképzelhetetlen számunkra az Isten élete. Az emberiség istenélményeit megvizsgálva két irányt találunk. Vagy az örök állandóság és változhatatlanság formájában képzelik el a mindenek fölött álló istenséget (sors, tao, nirvána), vagy az örök mozgás és változás formájában (sokistenhit, maga a mozgás vagy fejlődés). De hogy ez a két irány egyidejű tud lenni Istenben, az nehezen fér meg a fejünkben. Misztérium. Hogy fér össze a mai nap és az örökkévalóság, a pillanat és a végtelenség, az idő és az időtlenség – erre nincs élményünk.

Emberi tudásunk teremtett tudás. Éppen ezért korlátok közé van szorítva értelmünk. A körülöttünk lévő világból is csak keveset tapasztalunk és értelmezünk emberi elménk időbeli korlátai miatt, akkor hogyan fognánk föl a mindenható és végtelen valóságot, aki Isten maga? Csak azokban az élethelyzetekben nyílik meg egy pillanatra Isten élete, amikor istenélményünk van.

Hírdetés

A kereszténység a hithirdetésében Isten örökkévalóságát, változhatatlanságát hangsúlyozza. Így maradt meg a Dániel prófétától vett Ősöreg képe sokak tudatában, aki mint szakállas öregember túl van mindenen, bölcs nyugalommal és tehetetlenséggel szemléli a világ sorsát. Ez az elgondolás ma sokakban él Istennel kapcsolatban. Miért van ez a távolságtartás az ember részérőő, amikor az Atya Jézusban egészen közel jött hozzánk?

Az Isten él, és úgy él a Szentháromságban, hogy léte túlcsordul önmagán. Az Atya nem szülte valamikor a Fiút, de szüli örökkévalóságában, és az életfakasztás tavaszi boldogsága átremeg végtelen valóján: a Fiúból az öröm és diadal örvénylő áradásai viharzanak az Atya felé a Szentlélekben, időtlenül. Ha tulajdonításképpen mondjuk, hogy az Atya az erő, a Fiú a bölcsesség és a Szentlélek a szeretet: csodálatos egysége ez a szabadság-igazság-jóság valóságainak az Isten jelenlétében.

Isten, aki egység, mégis háromság. Igazából felfogni sem tudjuk, hát még megérteni! Talán úgy közelíteném meg, hogy Isten közösség. A Szentháromság örök közössége, aki maga a Szeretetközösség. Ebből a túláradó szeretetből teremtette az embert férfinak és nőnek. Azaz szeretetközösségnek. Így lesz érthető az emberi léted. Ezért van szükséged a másik emberre, akivel szeretetközösséget alkotsz, és ebből a szeretetegységből születik az élet Istenben, időtlenül.

Mindez egy pillanatban összesűrűsödik, és a pillanat egy örökkévalósággá időtlenedik. S hogy mindez nem játék a szavakkal, olvassuk el Péter leveléből, hogy „egy nap az Úr előtt annyi, mint ezer év, és ezer év annyi, mint egy nap”. Goethe, az örök emberinek a költője Fausttal ezt kiálltja: „Megállj, pillanat! Gyönyörű vagy!” A szeretet meghitt perceiben, a szépségélmény ihletében megállni látszik az idő. Ilyenkor úgy érzed, áll minden, és úgy vesz körül az állandóság érzete, hogy az élet gyönyörűsége túlcsordul benned. Mintha Istennek ez a fölfokozott élete tűnnék föl egy-egy pillanatra. És ha a mi maréknyi örömélményünk és szépséglátomásunk a pillanatnak is megálljt parancsol, milyen lehet az Isten életérzésének túláradása, mely egy örökkévalóságra megállítja az időt?

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »