Útravaló – 2019. augusztus 25., évközi 21. vasárnap

Útravaló – 2019. augusztus 25., évközi 21. vasárnap

Napról napra közreadjuk a napi olvasmányokhoz, illetve az adott nap szentjéhez kapcsolódó gondolatokat az Adoremus liturgikus kiadványból. Augusztusban Juhász Ferenc miskolci plébános ad útravalót.

Gyerekoromban igen zavart, sőt bántott, hogy a távolsági buszokra először azokat engedik föl, akiknek előre váltott jegyük van. Pedig mennyien taposódtunk, mindenféle málhákkal, hogy felléphessünk a lépcsőn. Aki már a lépcsőre jutott, biztos helyen volt; ott megkapaszkodott, és vissza nem lépett semmi áron! Előfordult, hogy valaki, akinek előre váltott jegye volt, távolabb állt, a tömeg szélén, amikor a vezető kiszólt, hogy van-e még, aki mondjuk Hatvanból Ceglédre megy, és ha akadt ilyen utas, kénytelen volt mindenki egy kis résnyit ímmel-ámmal engedni a jegyesnek. Ekkor újra átrendeződött a sorrend, az ügyesebbek egy-két hellyel még előbbre jutottak. A búcsúzkodás fájdalmára viszont kedvezően hatott ez a tülekedés. Ma már tudom, ha közösségi eszközön hosszabb útra indulok: a jegyet előre kell váltani.

Hírdetés

Érthető, hogy aki a mennyországba igyekszik, leginkább az izgatja, bejut-e. Aki képes ebben a tárgyban egyszerűen gondolkodni, annak egyszerű a kérdése is: kevesen vannak-e (vagy sokan), akik üdvözülnek? Mintha a számokból akarná eldönteni: vajon neki megy-e majd a dolog. Milyen sikerrel pályázhat oda, és egyáltalán érdemes-e nekifogni? Ám ez nem verseny, mint az olimpia. Az üdvösséget másként mérik. Mindenképpen az egyik legfontosabb kérdése életünknek: hova jutunk, mivé leszünk? Ezt azonban nem úgy kell elképzelnünk, hogy valami tőlünk teljesen független szabály vagy hatóság eldönti, hogy mi lesz a sorsunk. Nem! Mi magunk juttatjuk a nekünk való helyre magunkat. Némileg persze ez leegyszerűsített gondolkozás, mint ahogyan az evangéliumi kérdező is kissé mellébeszél, amikor Jézustól megkérdezi: kevesen vagy sokan üdvözülnek. Jézus válasza minden szempontból a legmegfelelőbb, mert nem tesz még csak utalást sem a számra – ahogyan a Jelenések könyvében számokat olvasunk. Ne a számokon töprengjünk, hanem igyekezzünk bejutni. És ez más szintre emeli a választ. Feladattá teszi a kérdező számára, és célirányba is állítja azzal, hogy szűknek mondja a kaput. Van egy mozzanat, ami sürgetővé változtatja azok dolgát, akik oda igyekeznek, mégpedig hogy egyszer majd bezárul az ajtó. És akkor a kései fölismerés önvádjával hiába hivatkozunk ismeretségünkre. Hiába mondjuk, hogy utcabéliek vagyunk. Isten nincs lekötelezve senkinek, és az üdvösség mindenki számára elérhető, aki őszintén keresi őt. Mondja is az utolsó mondat: jönnek majd napkeletről és napnyugatról, délről és Közel-Keletről, Afrikából és Kínából, Szíriából, Afganisztánból és Szomáliából – és helyet foglalnak Isten országában. Pilinszky János Bár színem fekete című versét e kérdésben semmi sem múlja felül: „Végűl mindíg Isten útját követtem, / bár színem fekete. / Ezért, ha egyszer elfogadtatom, / úgy leszek az üdvözültek sorában, / mint leeresztett sötét zászló, / becsavart lobogó, / szótlanúl és jelentés nélkűl, / és mindeneknél boldogabban.”

A szentleckében a Zsidókhoz írt levél szerzője azt mondja, hogy az Úr megfenyíti minden fiát (gyermekét), akit befogad. A héber szót a magyar nyelv a „fenyítés, ostorozás” kifejezéssel adja vissza – az angol a „training” kifejezést alkalmazza. A különbség a kettő között óriási. 

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »