Utolsó levele alapján mégis épelméjű lehetett II. Lajos bajor király

Utolsó levele alapján mégis épelméjű lehetett II. Lajos bajor király

II. Lajosnak a nagyközönség előtt eddig ismeretlen utolsó levele alátámasztani látszik azt a vélekedést, hogy a sokak által őrültnek tartott bajor király teljesen épelméjű volt. A levelet unokafivérének, Lajos Ferdinánd hercegnek írta a tragikus sorsú király.

Az 1886. június 10-én, egy nappal a trónfosztása után kelt levelet, amelynek létezéséről eddig semmit sem tudott a szélesebb nyilvánosság, Peter Gauleiter ügyvéd, publicista és volt CSU-politikus tárta a nagyközönség elé Hohenschwangauban, a Bajor Királyok Múzeumában egy rendezvényen II. Lajos születésének 171. évfordulója alkalmából.

A dokumentum a Wittelsbach-ház egyik tagjával nyélbe ütött csere útján került alapítványi tulajdonba – írja pénteki számában a Die Welt című lap. A neuschwansteini kastélyban keletkezett levelet unokafivérének, Lajos Ferdinánd hercegnek írta a tragikus sorsú király. A Bajor Főlevéltár illetékes osztályvezetője, Gerhard Immler szerint minden bizonnyal ez az utolsó levél, amelyet a leváltott uralkodó saját kezűleg küldött el.

A Die Welt szerint a dokumentum a király utolsó napjainak átértékelésére ösztönöz. A levélben megfogalmazott panaszok arra utalnak, az uralkodó elméje eléggé tiszta volt ahhoz, hogy felismerje a rá leselkedő veszélyt. Beszél az ellene szőtt “gyalázatos összeesküvésről” és megnevezi azt is, hogy kit gyanít mögötte. Az állítólagos betegségéről szóló híresztelésekről azt írja, hogy azokból “egyetlen betű sem igaz”. A dokumentum új világításba helyezheti II. Lajos három nappal később bekövetkezett, mindmáig tisztázatlan és számos legenda övezte halálát is.


Forrás:mult-kor.hu
Tovább a cikkre »