Utcát kaphat Zselízen a lévai kórházalapító?

Utcát kaphat Zselízen a lévai kórházalapító?

Csonka Ákos, Zselíz város önkormányzati képviselője azt szorgalmazza, hogy a hamarosan időszerűvé váló utcaelnevezések folyamata során Brach Ferencről, a lévai kórház alapítójáról is nevezzenek el egy szakaszt.

Rég neveztek el- vagy át utcát Zselízen, ám a jövőben erre ismét sor kerülhet, lévén, hogy az elmúlt időszakban a város több ingatlanfejlesztést is kilátásba helyezett. Az Amfiteátrum mögött új lakópark, a Kert utca mögötti mezőgazdasági területen pedig egy új utca nyílik a jövőben, de a város több más pontján is terveznek új lakórészeket. Ebből kifolyólag hamarosan aktualitása lesz az új utcák elnevezésének is, amire városi képviselőként már javaslatot is megfogalmaztam”

– olvasható Csonka Ákos közösségi oldalán.

Hírdetés

Mivel többek között a Zselíz városrészét képező Garammikolán is kialakulóban van egy új családi házak övezte utca, azt javasolja, hogy viselje az elismert garammikolai szülöttnek, Brach Ferencnek a nevét, aki az orvostudomány területén alkotott maradandót, s nem mellékesen a lévai kórház alapítója.

Amint azt a képviselő kifejtette, a város dicső történelme bővelkedik a híres-neves személyiségekben, akik valamennyien megérdemelnék, hogy emlékezzenek rájuk és tisztelegjenek munkásságuk előtt. Ilyen többek között Fischer-Colbrie Ágoston, Becsei Vesszős György, Santho Károly, Santho Flórián, Maar Károly, Coudenhove Ernesztina és Kunó, Király József, Niszler Teodóz, Rovara Frigyes, Breunner Ágoston, Ruffy-Varga Kálmán, Molnár János, de akár Marcus Aurelius, Guyon Richard vagy az Auersperg hercegi család tagjai is:

Ugyanakkor abszurd módon a települést felvirágoztató Esterházy család sem rendelkezik még utcanévvel. Arról már nem is szólva, hogy érdemes lenne átgondolni egyes meglévő utcanevek átértékelését is, melyek egyértelműen korábbi – mára elavult – ideológiák jegyében kerültek elnevezésre. Ilyen például az Úttörő (Pionír), a Gorkij vagy a Nálepka utca…”

Amennyiben az indítványt elfogadják, úgy a Sacher, a Schubert és a Kherndl után egy újabb zselízi kötődésű személyiségről, Brach Ferencről is utcát nevezhetnek el a Garam parti városban.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »