Jézus fogantatását, Urunk megtestesülését (Conceptio Domini, Conceptio Christi) ünnepeljük Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepén.
Keleten a legrégebbi időktől az egyik legnagyobb ünnep, Rómában a keleti származású I. Sergius pápa (687–701) honosította meg Annuntiatio Domini (az Úr hírüladása) néven. 692-ben említik először, amikor a Trullai Zsinat helyesnek ítélte nagyböjtben való ünneplését – valószínűleg ekkor már hosszú ideje a jeles napok sorába tartozott. Korábban, Ravennából származó adatok szerint a karácsonyt megelőző vasárnap emlékeztek meg az angyali üdvözletről.
Ezen a napon, ahogy karácsony ünnepén is, a hitvallás „…megtestesült a Szentlélek erejéből, Szűz Máriától, és emberré lett…” szavaira térdet hajtunk.
Az ünnep magyar elnevezése onnan ered, hogy a fák oltását nálunk ez idő tájt szokták végezni. Országszerte általános szokás volt, hogy ezen a napon kell oltani, szemezni a fákat, hiszen Szűz Mária is most fogadta méhébe Jézust.
A korábbi századok kódexeiben, kalendáriumaiban az ünnep különböző elnevezéseivel találkozunk: Testfogadó Boldogasszony; Asszonyunk, Szűz Máriának szeplételen foganatja; Boldogasszony fogadása.
Legrégibb liturgikus emlékeink is számontartják az ünnepet – az ünnepi szentmise liturgiájához Padányi Bíró Márton följegyzése szerint hozzátartozott a leborulás régi magyar hagyománya: „Karácsony napján és a Szűz Mária napjain, főképpen pedig Gyümölcsoltó Boldogasszony, vagyis az Ige testesülése és fogantatása napján a misemondó pap az isteni szolgálatban lévő több társaival együtt az oltár eleibe mégyen. Ott a legelső, legalsó grádicson éppen a földig leborul, így imádja a megtestesült Igét, és az isteni kegyességnek ebben kinyilatkoztatott titkát ilyen alázatossággal tiszteli.”
A göcseji archaikus néphit szerint amelyik fát ezen a napon oltják be, azt nem szabad letörni vagy levágni, mert vér folyik ki belőle. Aki ilyen fát mégis levágna, megvakul, halála után pedig elkárhozik. Még nyesegetni, tisztogatni, elégetni sem szabad ezeket a fákat, maguktól kell elkorhadniok. Székesfehérvár-Felsővároson a déli Úrangyala-harangszó idején sorra rázták a gyümölcsfákat, hogy majd bőven teremjenek. Csíkban az oltott gyümölcsfákra igézet ellen piros szalagot kötöttek. Csíkmenasági hiedelem szerint jó jel, ha Gyümölcsoltó Boldogasszony napján már nincs hó a vetéseken. A tápiógyörgyei gazda ezen a napon kiment a kertbe, és a gyümölcsfák törzsét kereszttel jelölte meg. Szeged népe szerint az ilyenkor szemzett fából nem jó másnak ágat adni, mert ezzel a termést is odaadnák.
Okkal nevezik e napot fecskehívogatónak is, mert ekkor a déli szél hazafelé tereli a fecskéket. Budaörsön, Hőgyészen, Németbólyban a gazda e napon kitárta az istálló ajtaját: meghívta a fecskéket, Isten madarait, hogy házában fészkeljenek, mert az öregek hite szerint a fecskék jelenléte felért egy tűz ellen való biztosítással. A madarak érkezése azt is jelezte, hogy eljött a tavaszi munkák ideje. Azt tartották, hogy a derült idő Gyümölcsoltó Boldogasszony napján bő termést jósol.
Istenünk, te azt akartad, hogy örök Igéd a Szent Szűz méhében emberi testet öltsön. Add, kérünk, hogy mi, akik Megváltónkat valóságos Istennek és valóságos embernek valljuk, isteni természetének is részesei lehessünk. Aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké. Ámen.
Forrás
Magyar katolikus lexikon
Bálint Sándor: Ünnepi kalendárium I.
Pécsi Egyházmegye
Magyar Kurír
(bh)
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
