Üres csarnokban furcsán szól a síp

Üres csarnokban furcsán szól a síp

Hét hónapja tombol a koronavírus-járvány, ami az egész világot megbénította. A sportélet márciusban egyik pillanatról a másikra teljesen leállt, a nyár folyamán kezdtek ismét életet lehelni belé. Egymás után jelentek meg a minisztériumi rendeletek, hogy különböző sportágakban a csapatok és a sportolók milyen szigorú követelményeknek kell megfeleljenek ahhoz, hogy ismét pályára léphessenek. De mi a helyzet a játékvezetőkkel? A teremsportágakban közreműködő játékvezetőkkel beszélgettünk: mindannyian egyetértettek abban, hogy óriási volt a több hónapos kihagyás, és nézők nélkül nem az igazi mérkőzést irányítani.
Reménykedéssel telt a pandémia Gál László kézilabda-játékvezetőnek. Halmozottan hátrányos sportágról lévén szó –  teremben játsszák, sok testi kontakttal – sokat kellett várniuk, míg újraindulhatott a kézilabdaélet. Azóta a második teremtornát tudta le a férfi élvonalbeli mezőny Sepsiszentgyörgyön, az elsőn jutott szerephez az udvarhelyi sípmester, akinek párosbeli társa a fővárosi Alexandru Constantin.

A nyári időszak úgy telt el, hogy várták, talán megrendezhetik az országos ifjúsági döntőket. Többszöri halasztást követően aztán erről le kellett mondania a szakszövetségnek. „Folyamatosan kérdőjelek közepette éltünk. Amikor eldőlt, hogy lezártnak tekintik az elmúlt idényt, akkor arra vártunk, hogy mikor kezdődhet el a jelenlegi. Arra kértek bennünket, hogy amennyire tudjuk, tartsuk formában magunkat” – mondta el megkeresésünkre Gál László.

Végül július utolsó hétvégéjén tudták megtartani a sípmesterek éves gyűlését – online. Szeptember elején pedig el tudták végezni mind a fizikai, mind az elméleti vizsgákat, betartva a szigorú előírásokat. Itt ismertették velük, hogy teljesen más lesz a versenykiírás, tornarendszerben zajlik majd a bajnokság.
Szeptember közepén a Bölények Ligájával, azaz a férfi szakággal indult újra a kézilabdaélet Romániában. Gál László és társa ott voltak a tornán, amikor arról kérdeztük, milyen tapasztalatokat tud megosztani, akkor rávágta:

A kézilabda-találkozókra úgy érkeznek, hogy nekik is negatív koronavírustesztet kell felmutatniuk – ezeket a szövetség fizeti. Hozzátette, a zárt kapus, nézők nélküli összecsapások számukra sem jók: „A kongó sportcsarnokban úgy szól a síp, mintha a mezőn fütyörésznél. Jobb, amikor telt ház előtt bíráskodsz, mert az a koncentrációdra is jobb hatással van, így viszont elmarad az igazi meccsérzés.”
Ezen a héten a női szakág is elkezdi a pontgyűjtést, a Virágok Ligájában nem számíthat küldésre a székelyudvarhelyi játékvezető, mint elmondta, a román szövetség azt az elvet követi, amit az európai, vagyis amennyiben lehetséges, akkor a nők mérkőzésein hölgy bírók működjenek közre.

Hírdetés

Csíkszeredában az elmúlt hétvégén rajtolt el a teremlabdarúgó 1. Liga 2020–2021-es idénye. Az előző kiírás úgy ért véget, hogy nem tudtak bajnokot hirdetni. A Román Labdarúgó-szövetség (FRF) egyetlen párharcot rendezett volna meg: a Csíkszeredai Imperial Wet és a Galaci United közötti páros meccs arról döntött volna, ki képviseli az országot a Bajnokok Ligájában. A pandémia ezt meghiúsította, végül a Duna-partiakat nevezte a versenybizottság a BL-re.

Nem rendeztek egyetlen mérkőzést sem, így a játékvezetők is álltak és vártak. Az országos keretben találunk egy székelyudvarhelyi duót, a Bálint Attila–Benedek András párost. Ők éppen túl vannak az első találkozóikon, először ezeken szerzett tapasztalataikat osztották meg: „Az igazság az, hogy vártuk, hogy bíráskodhassunk. 2014 óta a sportág szabályzatát jó pár pontban megváltoztatták, olyan módosításokat hoztak, amelyek közelebb hozzák a nagyobbik testvéréhez, a nagypályáshoz. Ez mind a csapatoknak, mind nekünk újdonságot jelent, amit minél gyorsabban meg kell szoknunk, alkalmaznunk kell” – fogalmazták meg.

A bajnokság találkozóit teremtornarendszerben játsszák, zárt kapus meccseken.

– jelentette ki Benedek András. Felvázolta, az orvosi protokoll szerint átöltözve érkeznek a sportcsarnokba, nem használhatják az öltözőket, ahogy a mérkőzések végén sem tartanak itt kiértékelőt a megfigyelővel – mint ez régebben volt. Arra figyelnek, hogy a meccsen minél kevesebb kontaktus legyen, illetve minél hamarabb elhagyják a sportlétesítményt a legvégén.

Az idényre való felkészülés is teljesen más volt: a játékvezetői testület vezetői egy hétig esténként videókonferencia keretében vázolták fel az új szabályokat. Ezt követte egy fizikai teszt, amit ebben az évben nem egy helyszínen, hanem három városban (Bukarest, Kolozsvár és Galac) tartottak. Az elméleti vizsgát is online teljesítették a sípmesterek. Számukra is kötelező, hogy a teremtornák előtt koronavírustesztet végezzenek, negatív mintával.

Gyarmati Ferenc, a Marosvásárhelyi ISK klubigazgatója birkózó-játékvezetőként, de edzőként is tevékenykedik. Az elmúlt több mint fél évben egyáltalán nem bíráskodott, az utolsó verseny, amelyen részt kellett volna vennie, tavasszal az óceániai–afrikai olimpiai kvalifikációs rendezvény lett volna, de ezt törölték. Elmondása szerint a klubnál zajló edzéseken természetesen vezetett mérkőzéseket, csak azért, hogy ne essen ki a gyakorlatból.


Forrás:kronikaonline.ro
Tovább a cikkre »