Ünnepi szentmisében emlékeztek meg a győri Szent Ignác-templom 375 évvel ezelőtti felszenteléséről

Ünnepi szentmisében emlékeztek meg a győri Szent Ignác-templom 375 évvel ezelőtti felszenteléséről

Július 31-én Győrben a bencések és a jezsuiták közösen emlékeztek meg a Szent Ignác-templom 375 évvel ezelőtti felszenteléséről.

375 éve, 1641. július 31-én, rendalapítójuk, Loyolai Szent Ignác ünnepén tartották az első szentmisét a még éppen csak elkészült templomukban a győri jezsuiták. A jezsuitáknak azonban 1773-ban el kellett hagyniuk Győrt, így egy ideig a városi káptalané, majd 1802-ben a bencéseké lett a mai Magyarország első barokk temploma, valamint a mellette lévő iskola és rendház.


Idén egész éves programsorozattal ünneplik a győri bencések a 375 éves Loyolai Szent Ignác-templomot. A védőszent ünnepére Szentmártoni Mihály Rómában élő jezsuita professzor vezetésével készültek, aki Szent Ignác lelkigyakorlatos könyvének fő vonásaival ismertette meg a hallgatóságot. Az ünnepi szentmisét Forrai Tamás jezsuita tartományfőnök mutatta be a győri bencésekkel együtt.

A programsorozat augusztus 15-én folytatódik, amikor 19 órától Bíró László tábori püspök vezetésével ünnepelik Nagyboldogasszonyt, akinek két oltára is van a templomban a 17. századi várvédő katonaság felajánlásának köszönhetően.

Forrás és fotó: Szent Mór Bencés Perjelség

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »