Ungváron ünnepélyesen átadták a megyei színház magyar támogatásból felújított színpadát

Ungváron ünnepélyesen átadták a megyei színház magyar támogatásból felújított színpadát

Ünnepélyesen átadták Ungváron vasárnap este a Kárpátaljai Megyei Zenei-Drámai Színház színpadát, amelyet a magyar kormányprogram keretében újítottak meg.

Az átadás alkalmával a Magyar Állami Népi Együttes a Kárpátaljai Kultúrkaraván program részeként bemutatta a Megidézett Kárpátalja, Hágókon innen és túl című díszelőadását a zsúfolásig megtelt teremben.

Orbán Balázs, a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára az ünnepségen hangsúlyozta, hogy az ungvári díszelőadáson “a megújult színpadon egyszerre találkozhat a modern színpadtechnika és a hosszú évszázadok során felhalmozott kulturális örökség”. A Magyar Állami Népi Együttes előadása olyan, “mintha egy élő lenyomata lenne kicsiben annak a gazdag univerzumnak, amely létrejött az eltelt több mint egy évezred során a Kárpát-medencében” – mondta.

Magyarország kormánya nemcsak “a szellemi és kulturális szálak megerősítésén dolgozik, hanem az élet más területein is a kapcsolatok erősítésére törekszik Ukrajnával” – szögezte le Orbán Balázs. Úgy fogalmazott: az ott élőknek közös a múltjuk, a jelenük, és közös lesz a jövőjük is.

A szellemi kötelékeken túl a pragmatikus együttműködésnek is helye van a Kárpát-medencében, amihez átjárható határokra, jó minőségű utakra, európai minőségű vasúti és légi közlekedésre van szükség. A koronavírus legyőzése érdekében Magyarország nemzetiségi hovatartozástól függetlenül lehetővé tette a védőoltás felvételét a kárpátaljai lakosok számára – emlékeztetett az államtitkár.

Hírdetés

Szavai szerint napjainkban “új hidegháború képe fenyeget, világrend nélküli világba érkeztünk”. Ebben a helyzetben Közép-Európa népeinek együtt kell működniük. Az ünnepi előadás kiváló alkalom “az árkok betemetésére, s a közös sors, a geopolitikai szükségszerűségből következő kelet-közép-európai összetartozás felismerésére és tudatosítására” – fogalmazott Orbán Balázs.

A Kárpátaljai Megyei Tanács (közgyűlés) elnöke, Olekszij Petrov köszöntőjében kifejtette, hogy 35 éve nem történt komolyabb felújítás a megye legnagyobb, nyolcszáz férőhelyes színházában, a forgószínpad pedig húsz éve nem működött.

A magyar kormány 450 ezer eurós (mintegy 157 millió forintos) támogatása révén a színészek immár korszerű körülmények között léphetnek fel, amiért Olekszij Petrov külön köszönetet mondott az Ukrajnából kitiltott Grezsa Istvánnak, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye és Kárpátalja együttműködésének fejlesztéséért és a Kárpát-medencei óvodafejlesztési program koordinálásáért felelős miniszteri biztosnak.

A hetvenedik születésnapját ünneplő Magyar Állami Népi Együttesnek a Keleti-Kárpátokban és annak előterében, a Kárpátalján élő népek – magyarok, ukránok, ruszinok, románok, zsidók és romák – gazdag tradicionális kultúráját bemutató előadása hatalmas közönségsikert aratott Ungváron.

MTI

The post Ungváron ünnepélyesen átadták a megyei színház magyar támogatásból felújított színpadát appeared first on Külhoni Magyarok.


Forrás:kulhonimagyarok.hu
Tovább a cikkre »