Ukrajnában újabb betegeknél azonosították a delta variánst

Ukrajnában újabb betegeknél azonosították a delta variánst

Ukrajnában újabb három betegnél azonosították a koronavírus erősen fertőző, először Indiában megjelent delta variánsát, ezúttal a nyugati országrészben lévő Lviv megyében.

A megyei kormányzói hivatal közlése szerint megbetegedésük előtt egy közülük Oroszországban, egy Nagy-Britanniában járt – írja az MTI.

Ukrajnában június végén azonosították először a delta variánst két betegnél,

ezt követően Kárpátalján kettőnél és a múlt héten Kijevben háromnál.

Hírdetés

Megbetegedésük előtt mind Oroszországban jártak.

Ukrajnában az elmúlt héten kismértékben fokozatosan gyorsult a járvány terjedése, majd a hét végén jelentősen visszaesett, aminek az oka általában az, hogy a hétvégi napokon kevesebben fordulnak orvoshoz és kevesebb tesztet végeznek.

A hivatalosan közölt hétfői adatok szerint az elmúlt napban 213-mal 2 248 663-ra nőtt az azonosított fertőzöttek száma. Pénteken még 745 új beteget azonosítottak, szombaton viszont már csak 286-ot. A halálos áldozatok száma is jelentősen csökkent: mindössze két elhunytat jegyeztek fel vasárnap, míg szombaton 12-őt, pénteken még 24-et. A járvány tavaly márciusi kitörése óta 52 849-en haltak bele a betegségbe.

Eddig 2 184 365-en gyógyultak meg, az aktív betegek száma 41-gyel 11 449-re nőtt.

Az egészségügyi minisztérium közlése szerint a február 24. óta tartó oltási kampány alatt eddig 3 099 711-en kapták meg valamely védőoltás első, 1 712 791-en a második dózisát is a mintegy 42 millió lakosú Ukrajnában. Vasárnap 49 057 embert oltottak be az országban.


Forrás:karpatinfo.net
Tovább a cikkre »