Ukrajnában jóval kevesebb új beteget regisztráltak

Ukrajnában jóval kevesebb új beteget regisztráltak

Ukrajnában hétfőre alig több mint háromezer új fertőzöttet jegyeztek fel, feleannyit, mint a megelőző napon, és kórházba is jóval kevesebben kerültek.

A hétfőn közölt hivatalos adatok alapján vasárnap 3034 új esettel 1 163 716-ra nőtt az azonosított fertőzöttek száma, az elhunytaké pedig 67 áldozattal 20 869-re emelkedett – írja az MTI.

Eddig 871 196-an gyógyultak meg, közülük előző nap több mint ötezren,

az aktív betegek száma így több mint kétezerrel 271 651-re csökkent.

Az elmúlt napon az országban 1304 koronavírusos, illetve fertőzésgyanús új beteg került kórházba, míg a megelőző napokban számuk kétezer fölött volt.

A legtöbb új beteget, 323-at, ezúttal a dél-ukrajnai Mikolajiv megyében jegyezték fel, a második legtöbbet, 301-et az ország legfertőzöttebb területén, a fővárosban. Kijevben velük együtt Vitalij Klicsko főpolgármester tájékoztatása szerint az azonosított fertőzöttek száma megközelítette a 123 ezret, az elhunytaké öttel 2195-re nőtt.

Hírdetés

Makszim Sztepanov egészségügyi miniszter hétfői tájékoztatóján arról számolt be, hogy az elmúlt hét alatt, azaz január 11-17. között 44 620 koronavírus-fertőzést jegyeztek fel,

13 555 beteg került kórházba, miközben 15 882 ápoltat engedtek haza az egészségügyi intézményekből.

A tárcavezető ugyanakkor a járványhelyzetet továbbra is „feszültnek” nevezte Ukrajnában. Kevesellte az elvégzett szűréseket.

Tájékoztatása szerint az elmúlt hét alatt 182 437 PCR-tesztet végeztek el az országban. Emlékeztetett arra, hogy a háziorvosoknak is vannak eszközeik gyorsszűrések elvégzésére, emellett 2373 helyen adhatnak le mintákat,

ezenfelül a légzőszervi megbetegedések tüneteit mutató betegek, valamint a koronavírussal megfertőződöttekkel kapcsolatba kerültek tesztelése ingyenes.

A miniszter arra kért mindenkit, hogy tájékozódjon a tárca honlapján, nézzen utána, hol végeznek szűréseket, és szükség esetén teszteltesse magát koronavírusra.


Forrás:karpatinfo.net
Tovább a cikkre »