Ukrajna nem ismerte el hivatalosan tartozását Oroszországgal szemben

Ukrajna nem ismerte el hivatalosan, hogy tartozik Oroszországnak, ezért nem ajánl hasonlóan előnyösebb hitelszerkezeti átalakítást számára, mint a kereskedelmi hitelezőknek – közölte egy eligazításon Anton Sziluanov orosz pénzügyminiszter.

Szavai alapján az orosz szaktanácsadók több találkozót is tartottak az ukrán okkal, és azt a feltételt szabták, hogy a felek álláspontjainak közeledniük kell. Az első , hogy Ukrajnának el kell ismernie  hivatalosan Oroszországgal szembeni tartozását – közli a RIA Novosztyi.

„Az IMF ezt a döntést már elfogadta. Ukrajna azonban mindeddig ezeket a döntéseket nem vizsgálta meg.” – mondta el az orosz miniszter.

„A második: Ukrajnának Oroszország irányába sokkal kedvezőbb feltételeket kellene tennie, mint azok a feltételek, melyeket kijelöltek és leegyeztettek a kereskedelmi hitelezőkkel.” – közölte Sziluanov.

Korábban az orosz pénzügyminiszter már azt is kijelentette, hogy Oroszország Ukrajna ellen fog szavazni az IMF-hitelcsomag megítélésének kérdésében.

Emlékeztetőül, Olekszandr Daniljuk ukrán pénzügyminiszter kijelentette, hogy Ukrajna nem tudja megváltoztatni az államadósság egy részének hitelszerkezeti átalakítását, beleértve az orosz hitelt is, és ki fog állni a bíróság előtt amellett az álláspontja mellett, hogy a 3 milliárd dolláros orosz hitel,  „politikai hitel” volt.

Csatolt_cikkek: Olvasta már?:Az IMF amiatt hagyta jóvá az újabb hitelcsomagot, hogy Ukrajna fizetni tudja a régi hiteleitKözgazdász: Ukrajnának nincs szüksége az IMF-hitel következő részletéreBrüsszel megnevezte az Ukrajnának szánt 600 millió euró összegű hitelrészlet szükséges feltételeitRovatok: BelföldTelepülés: UkrajnaCímkék: Ukrajna, államadósság, Oroszország, ukrán-orosz viszony, ukrajnai hírekForrás: Kárpátinfo.net


Forrás:karpatinfo.net
Tovább a cikkre »