Ukrajna még nem bólintott rá a „normandiai négyek” találkozójára

Az ukrán fél nem egyezett bele a „normandiai négyek” (Németország, Franciaország, Oroszország és Ukrajna) vezetőinek csúcstalálkozójába – tudta meg az Interfax-Ukrajina hírügynökség diplomáciai forrásból.

„Ukrajna nem egyezett bele a „normandiai négyek” csúcstalálkozóján való részvételbe. Amíg nem lesz elfogadva Minszk Moszkva általi végrehajtásának »útiterve«, nem kerül sor ilyen találkozóra” – mondta el a hírügynökségnek a tárgyalásokhoz közeli forrás, akit az Ukrajinszka Pravda is idéz.

A portál emlékeztet, hétfőn egyes tömegtájékoztatási eszközök azt közölték, hogy az ukrán fél kész részt venni a „normandiai négyek” vezetőinek október 19-ére Párizsba tervezett találkozóján.

Kosztyantin Jeliszejev, az ukrán elnöki adminisztráció vezetőjének helyettese ugyanakkor közölte, hogy az ukrán fél változatlanul a tartalmi összetevőből indul ki a „normandiai négyek” soron következő találkozójának előkészítését illetően – írja a Kárpátalja hetilap internetes változata.

„Számunkra nem csupán a »normandiai formátumban« megrendezendő találkozó helye és ideje fontos, hanem a csúcstalálkozó tartalma is, az ukrán fél érdekeinek figyelembe vételével, egyebek mellett a minszki megállapodások biztonsági feltételeinek Oroszország általi végrehajtásával kapcsolatban” – kommentálta Kijev álláspontját az Interfax-Ukrajina érdeklődésére Jeliszejev.

Az elnöki adminisztráció elnökének helyettese értésre adta, hogy tart a „normandiai négyek” csúcstalálkozójának előkészítése, s annak dátumát még nem hagyták jóvá.

Rovatok: BelföldTelepülés: UkrajnaCímkék: normandiai négyek, Ukrajna, ukrajnai hírek, ukrán válságForrás: Kárpátalja


Forrás:karpatinfo.net
Tovább a cikkre »