Ukrajna–Észak-Macedónia: jó iramú meccs, két kihagyott tizenegyes

Ukrajna–Észak-Macedónia: jó iramú meccs, két kihagyott tizenegyes

A kezdés egyértelműen a helyzeteket is kidolgozó ukránoké volt, az északmacedónoknak szükségük volt bő 10-15 percre, hogy felvegyék a mérkőzés ritmusát, és egyáltalán támadást kezdeményezzenek. Ettől függetlenül mezőnyfölényben maradt a jól kombináló Ukrajna, amely a 29. percben megérdemelten jutott vezetéshez: bal oldali szöglet után a röviden megcsúsztatott labdára a hosszún jó ütemben és üresen érkezett Jarmolenko, és egy lépésről a kapuba passzolt. Dimitrievski próbált átérni a gólvonalon, de nem tudott hárítani (1-0).

A kék-sárga csapat öt perccel később megduplázta előnyét: Jaremcsuk a leshatárról indulva kapott jó kiugratást a jobbösszekötő helyén, majd a kifutó kapus mellett higgadtan helyezett a rövid, bal alsó sarokba (2-0).

Az északmacedónok ritkán tudták támadásaikat eljuttatni az ukrán kapuhoz, amit csak két alkalommal veszélyeztettek (egy lesgólt azért szereztek), míg kapott góljaik előtt helyezkedési hibákat követtek el.

Hírdetés

A szünetben kettőt cseréltek a hátrányban lévő északmacedónok, akik nagy elánnal kezdték a második játékrészt. Ennek eredményeként előbb helyzetig, majd az 58. percben szépítésig is jutottak: egy tizenhatoson belüli szabálytalanság miatt büntetőt kaptak. Alioski büntetőjét Buscsan elsőre védte, a kipattanót azonban már nem hibázta el az északmacedón ítéletvégrehajtó (2-1). Az egyenlítés reményében továbbra is kockáztatott, letámadott, így a középpályán és a védelmében sokszor kinyílt Észak-Macedónia, emiatt sok ukrán kontra valós gólveszéllyel kecsegtetett. A 70. perc után kiegyenlítődött a mezőnyjáték, a 82. percben pedig az ukránok büntetőből bebiztosíthatták volna a győzelmüket. Fernando Andres Rapallini játékvezető a technika segítségével látta meg, ahogy a sorfalban álló Avramovski könyökén pattant meg egy ukrán szabadrúgás, és némi videózás után a tizenegyespontra mutatott. Az eredmény azonban nem változott: Malinovszki lövését Dimitrievski hárította. A végjátékban még egy utolsó, nagy hajrát nyitott Észak-Macedónia, de nem tudott pontot menteni.

A balkáni gárda második mérkőzését is elveszítette a tornán, míg az ukránok ezzel a győzelemmel jutottak első pontjaikhoz. A C csoport második fordulójának másik meccsét Ausztria és Hollandia fogja vívni este 9 órától.

(MTI nyomán)


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »