Ukr�n katonai c�lpontokra �s hadi�zemre m�rt csap�sokr�l sz�molt be az orosz katonai sz�viv�

Miközben az orosz offenzíva következtében mintegy 250 ukrán katona életét vesztette Szolvjanszknál és csapások érték a Motor Szics ukrán hadiüzem helikopterjavító kapacitásait is, a zaporizzsjai atomerőműben ukrán belövések miatt csővezetékek sérültek meg – derült ki a vasárnap kiadott orosz hivatalos tájékoztatásból.

Igor Konasenkov altábornagy, az orosz védelmi minisztérium szóvivője a vasárnapi hadijelentést ismertetve közölte, hogy az orosz légierő precíziós fegyverei a donyecki régióban lévő Szlovjanszknál megölték az ukrán 95. légideszant rohamdandár mintegy 150 katonáját, megsemmisítve 10 páncélozott és egyéb járművet is, ugyanitt a tartalékos-kiképzőközpontban pedig több mint száz ember vesztett életét.

Mint mondta, az ukrán 241. területvédelmi dandár 204. zászlóaljának veszteségei Artemivszknál (Bahmutnál) elérték a létszámának 60 százalékát, aminek következtében a Liman operatív-taktikai csoport parancsnoksága a megmaradt állományt Kijevbe vonta vissza a létszám feltöltésére.

A tábornok szerint nagypontosságú levegő-föld fegyverek találták el Zaporizzsjában a Motor Szics gyárnak a harci helikoptereket javító üzemeit.

Az orosz taktikai légierő gépei, valamint a tüzérségi és rakétaerők a beszámoló értelmében három ukrán vezetési pontra, 42 lőállásban lévő tüzérségi egységre, 139 élőerő- és hadfelszerelés-összpontosulásra, egy üzemtároló létesítményre, valamint nyolc rakéta- és tüzérségi fegyver- és lőszerraktárra mértek csapást. A légvédelem hat drónt és egy Tocska-U ballisztikus rakétát lőtt le, és elfogta az ukrán Vilha és a HIMARS rakétasorozatvetők 28 lövedékét, egyebek között Herszon megyei hidak és a kahovkai vízerőmű térségében.

Az orosz védelmi tárca összesítése szerint az ukrán fegyveres erők a háború kezdete óta 274 repülőgépet, 148 helikoptert, 1 826 drónt, 370 légvédelmi rakétarendszert, 4 400 harckocsit és egyéb páncélozott harcjárművet, 822 rakétasorozatvetőt, 3349 tüzérségi löveget és aknavetőt, valamint 5095 speciális katonai járművet veszítettek.

Konasenkov szerint az elmúlt nap folyamán két ukrán tüzérségi támadást regisztráltak a zaporizzsjai atomerőmű ellen, amelyek során kilenc lövedéket lőttek ki. Ezek egyike a 2. számú speciális épület tetejére esett, amelyben az orosz TVEL társaság új nukleáris fűtőelemei mellett szilárd radioaktív hulladékot tárolnak. A repeszektől az üzem területén megsérültek a csővezetékek. A szóvivő szerint az orosz tüzérség elfojtotta a Dnyipropetrovszk megyei Marjivka felől érkező tüzet, a sugárzási helyzet az atomerőmű környékén továbbra is normális.

A Donyec-medence szakadárok ellenőrizte több településéről, valamint a megszállt Zaporizzsja megyei megszállt Melitopol egyik elővárosából és a Herszon megyei Novaja Kahovkából és a kahovkai vízierőmű környékéről is jelentettek a helyi hatóságok vasárnap folyamán ukrán tüzérségi támadást.

Vlagyimir Putyin orosz elnök szombaton elrendelte, hogy az Oroszországba február 18. óta ukrán útlevéllel belépett személyek határozatlan ideig élhessenek és dolgozhassanak az országban. Moszkvában nem az Ukrajna ellen február 24-én elindított támadástól, hanem a Donyec-medence elleni ukrán tüzérségi csapások egy héttel korábban megkezdődött felerősödésétől számítják a konfliktus kiéleződésének kezdetét.

Az ukránok korábban egy fél éven belül legfeljebb 90 nap erejéig tartózkodhattak Oroszországban, a hosszabb tartózkodáshoz vagy munkavállaláshoz külön engedélyt vagy munkavállalási engedélyt kellett beszerezniük. Az új intézkedés lehetővé teszi, hogy az ukrán állampolgárok és az Oroszország által függetlennek elismert ukrajnai szakadár délkeleti régiókból érkezők munkavállalási engedély nélkül dolgozzanak Oroszországban.

Egy másik rendeletben Putyin szociális juttatásokra jogosította fel az Ukrajnából érkezetteket, köztük a nyugdíjasokat, a fogyatékkal élőket és a terhes nőket. Moszkva szerint február óta 3,6 millió ukrán állampolgár, köztük 587 ezer gyermek érkezett Oroszországba.

Hírdetés

Polgármester: az ukrán erők megsemmisítették az oroszok egyik bázisát Melitopolban

Az ukrán erők eltalálták az egyik legnagyobb orosz katonai bázist az ország keleti részében, Zaporizzsja megyében lévő Melitopolban – közölte vasárnap Ivan Fedorov, az orosz közigazgatás alatti város polgármestere.

A városvezető szavai szerint a megsemmisült orosz támaszpont az Avtokolorit autó-, traktor- és mezőgazdasági gépgyártáshoz szükséges színes öntöttvasat előállító üzem területén állt.

Fedorov beszámolt még arról is, hogy Melitopol közelében, Mirnij településen az ukrán hadsereg megsemmisített egy épületet, amelyben a térség Ukrajnától való elszakadásáról szóló "népszavazást" készítették elő. Megjegyezte, hogy az elmúlt három hétben "minden nap történik valami az oroszokkal a régióban".

Az ukrajnai atomerőműveket üzemeltető Enerhoatom vállalat vasárnapi közleményében arra figyelmeztetett, hogy ha valamilyen súlyos baleset történne a zaporizzsjai atomerőműnek akár egy energiablokkjában is, a sugárfelhő nemcsak Ukrajna déli részére, de Oroszország déli, délnyugati területeire is kiterjedne. Ezt az augusztus 29-re előrejelzett széljárás alapján számították ki. A vállalat javasolta, hogy a veszélyeztetett területeken lakók megelőzés céljából kezdjenek el jódot szedni, és lehetőleg minél kevesebbet menjenek ki az utcára.

Dmitro Zsivickij, az északkeleti Szumi megye kormányzója a Telegram üzenetküldő alkalmazáson arról adott hírt, hogy a régiót ért szombati orosz támadásokban két polgári lakos sérült meg, egy falunak pedig a teljes infrastruktúrája károsodott.

Az ukrán vezérkar vasárnap reggeli harctéri helyzetjelentésében azt írta, hogy az ukrán katonák a Donyec-medencében az orosz erők offenzíváját három irányban verték vissza: Szlovjanszk, Avgyijivka és Bahmut felé.

Az Ukrajinszka Pravda hírportál a CNN amerikai hírtelevízió egy háttéranyagára hivatkozva arról írt, hogy az ukrán erők egyre gyakrabban használnak egy ellenállási módszert, amelyet az Egyesült Államokban dolgoztak ki a közelmúltban. Ezt különösen az Oroszország által Ukrajnától még 2014-ben elcsatolt Krím félszigeten véghezvitt robbantássorozat bizonyítja.  Ez az "ellenállás operatív koncepciója" (Resistance Operating Concept/ROC), amelyet az Egyesült Államok a NATO-val és más szövetségeseivel együtt dolgozott ki 2013-ban, miután Oroszország 2008-ban háborút vívott Grúziával. A CNN megjegyzi, hogy eleinte csak Észtország, Litvánia és Lengyelország fejezte ki lelkesedését, de a Krím 2014-es orosz elcsatolása után, amely Ukrajnát és a Nyugatot is megdöbbentette, gyorsan megnőtt az érdeklődés a módszer iránt. A koncepció szerint nem cél lázadás szítása vagy támogatása, hanem olyan erők törvényes úton történő bevetése, amelyek a szuverenitás helyreállítása érdekében akciókat hajtanak végre a külföldi megszállók ellen.

A CNN szerint ugyanakkor az ellenállásban nemcsak az ukrán hadsereg, hanem az ország polgári lakossága is részt vesz. Az ország kormányzata erőszakos cselekményekre hívhatja fel a lakosságot, mint például Molotov-koktélok használatára, szándékos gyújtogatásra és ellenséges járművek szabotálására. Ezen túlmenően széleskörű üzenetküldő kampányra buzdíthat az ellenséges üzenetek terjedésének megakadályozása és a lakosság összetartásának megőrzése érdekében.

Ukrajnában a háború kezdete óta terjednek az orosz tankok elleni ukrán csapásokról készült videók – amelyeket gyakran pop- vagy heavy metal zenei aláfestéssel tesznek közzé az interneten -, vagy éppen kóbor állatokat megmentő ukrán katonákról készült felvételek – mutatott rá az amerikai televízió. A CNN megjegyezte: "szándékosan vagy sem, ez az ellenállás részévé vált, lehetővé téve Ukrajnának, hogy a maga javára alakítsa a nyugati média címlapjait, és minél emberségesebb képet fessen az ukrán hadsereg tagjairól".

A CNN kiemelte, hogy az ellenállás élén Volodimir Zelenszkij ukrán elnök áll, aki "késő esti beszédeivel és gyakori nemzetközi szereplésével nem hagyja, hogy a világ megfeledkezzen az ukrajnai háborúról. Frontlátogatásaival is foglalkozik a világsajtó, ezzel szemben viszont Vlagyimir Putyin orosz elnököt ritkán lehet látni "a Kremlen vagy Szocsin kívül". Az üzenetek özöne pedig külföldi támogatási hullámot váltott ki, és egyre több fegyver- és lőszerutánpótlást kap Ukrajna – vélekedett a CNN.

Mark Schwartz nyugalmazott altábornagy – aki a módszer kidolgozása idején az Európai Különleges Műveleti Parancsnokságot vezette – a CNN-nek azt mondta, hogy az ukránok minden erőforrás mellett időnként néhány meglehetősen szokatlan eszközt használnak az orosz fegyveres erők aláaknázására. "Egyszerűen elképesztő látni, hogy a hihetetlen számú halálos áldozat és a súlyos veszteségek ellenére az ellenállásra való eltökéltségük nem lankad" – emelte ki Schwartz.

Kevin Stringer nyugalmazott ezredes, aki a módszert kifejlesztő csapatot vezette, kifejezte meggyőződését, hogy a közelmúltban a Krím félszigeten végrehajtott robbantássorozatok jellemzői ennek a harcmodornak a használatát mutatják.

(MTI nyomán)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »