Újvidék lesz Európa egyik kulturális fővárosa 2021-ben

Az Európai Bizottság szakértői testületének ajánlása alapján a vajdasági Újvidék lesz Európa egyik kulturális fővárosa 2021-ben.

A bizottság pénteki közleménye szerint először fordul elő, hogy nem uniós, hanem tagjelölt ország települése kapja meg az Európai Unió kezdeményezésére létrejött Európa kulturális fővárosa címet.

Navracsics Tibor, az Európai Bizottság oktatásért, kultúráért, ifjúságpolitikáért és sportügyért felelős biztosa a bejelentést követően elmondta, hogy az európai kultúra sokféleségének támogatása és megőrzése lesz Újvidék feladata.

Kiválasztásában kulcsszerepe volt a város által benyújtott pályázatban felvázolt hosszú távú stratégiának, a pályázat előremutató európai dimenziójának, a gazdag kulturális és művészeti tartalomnak, valamint a határokon és kultúrákon átnyúló társadalmi kapcsolatok várható pozitív alakulásának – tette hozzá.

Az uniós biztos reményét fejezte ki, hogy a cím jelentős és hosszú távú kulturális, gazdasági és társadalmi előnyöket jelent majd a város számára, a korábbi kulturális fővárások példája alapján.

Az uniós tagjelölt országoknak 2014 decembere óta van lehetőségük arra, hogy három évenként pályázatot nyújtsanak be a cím elnyerésére.

2021-ben Újvidék mellett a bánsági Temesvár viselheti a címet, valamint egy görög város, amelyről novemberben dönt az uniós bizottság.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »