Újra vádemelést javasol Babis ellen a cseh rendőrség a Gólyafészek-ügyben

Újra, már harmadszor vádemelést javasol Andrej Babis kormányfő és egykori tanácsadója, Jana Mayerová ellen a Gólyafészek-ügyben a rendőrség – jelentette a cseh közszolgálati televízió kedden.

A prágai nyomozók befejezték az ügyirat felülvizsgálatát, és a kiegészített vizsgálati anyagot hétfőn átadták az ügyészségnek. A javaslat ezzel Jaroslav Saroch, a több mint egy évtizede húzódó korrupciógyanús ügyet felügyelő ügyész asztalára került. Sarochnak most döntenie kell arról, hogy vádat emel-e Babis ellen.

Martin Erazím, a prágai városi főügyész közölte, hogy Sarochnak egy hónapja van a döntésre. Bár a hatályos szabályok két hónapról szólnak, Erazím a döntési idő lerövidítését azzal indokolta, hogy a Gólyefészek-ügy már túl hosszú ideje húzódik, Saroch jól ismeri, és most csak a rendőrség kiegészítéseit kell újra mérlegelnie.

A rendőrség a Gólyafészek nevű szabadidőközpont építésének 50 millió koronás (mintegy 700 millió forint) támogatása ügyében az európai uniós pénzek jogosulatlan megszerzésével gyanúsítja a cseh kormányfőt és munkatársát.

Hírdetés

Andrej Babis a kezdetektől fogva tagadja, hogy visszaélés történt. Azt állítja, politikai kampányról van szó, amelynek célja eltávolítani őt a politikai életből. Babis és Mayerová ügyvédje, miután áttanulmányozta a kiegészített vádiratot, újságíróknak azt mondta, hogy nincs benne semmi lényeges újdonság.

A Gólyafészek-ügyet vizsgáló rendőrség már kétszer, 2019 áprilisában, majd egy hónapra rá azzal zárta le az ügyet, hogy csalás történt az uniós támogatásokkal, ezért vádemelést javasolt az érintettek. A büntetőeljárás leállítását Martin Erazim prágai főügyész akkor azzal indokolta, hogy a bizonyítási eljárás során arra a következtetésre jutottak: a szabadidőközpontot építtető cég a kérdéses időszakban megfelelt az uniós pályázatban szereplő kis- vagy középvállalati kritériumoknak, ahogy azt írásbeli nyilatkozatukban is állították. Pavel Zeman országos főügyész azonban felülvizsgálta prágai kollégája döntését, és mindkét esetben új rendőrségi vizsgálatot rendelt el az ügyben.

A Gólyafészek-ügy lényege: a szabadidőközpontot építtető cég, a ZZN Agro Pelhrimov korábban az Agrofert holdinghoz tartozott, amelynek egyetlen tulajdonosa Andrej Babis volt. A szabadidőközpont építésekor, 2007-ben a cég részvénytársasággá alakult, és ismeretlen tulajdonba került. A következő évben kisebb vállalkozásként jogosultságot szerzett az ilyen vállalatok számára kiírt EU-támogatásra. Ha a Gólyafészek az Agrofert része maradt volna, nagyvállalatként nagy valószínűséggel nem kapott volna uniós támogatást. A cég a pályázatban megszabott határidő letelte után ismét az Agrofert része lett. Az építtető cég utódja, az Imoba 2018 júniusában már visszafizette az államnak az 50 millió koronás támogatást.

(MTI)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »