Újra üzembe helyezhetik az alkalmatlannak minősített öreg kompot Keszölcés és Vajka között

Újra üzembe helyezhetik az alkalmatlannak minősített öreg kompot Keszölcés és Vajka között

A helyi polgármesterek elutasítják, hogy Keszölcés és Vajka között ismét a régi komp közlekedjen.

A strandszékében üldögélő idősebb halász három munkaruhás férfi ténykedését kíséri figyelemmel: az újonnan festett hajó kötelét ellenőrzik. A hajón még meg sem száradt a kék-fehér festék, de első ránézésére is feltűnik, hogy egy régi kompról van szó, melynek elöl és hátul is lehajtható kapui vannak. A táblán ez áll: BD Vojka.

Kérem szépen, ez a régi komp fog közlekedni Vajka és Keszölcés között?“ – kérdezik a riporterek a munkásoktól. „Nincs itt semmi keresnivalójuk, menjenek el. Nem mondhatunk semmit“ – mondja az egyik férfi.

Az elmúlt években a Keszölcés és Vajka között közlekedő komp esetét csupán botrányok övezték. Már két pályázat kiírásánál is fennállt a veszélye annak, hogy a több milliós versenynek már előre megvolt a győztese.

Jelenleg azonban úgy fest a helyzet, hogy a vízgazdálkodók azt a negyed évszázados öreg hajót helyezik ismét üzembe, amit egyszer már alkalmatlannak minősítettek.

A friss festékkel lekent kompot az Aktuality.sk riporterei a bősi erőműnél található kikötőben fedezték fel. Az egyik munkás kedden azt állította, hogy a kompot még kell néznie a vízgazdálkodók vezetőségének, és minden bizonnyal egy próbakört is tesznek vele.

Nincs jobb

A Duna medrének eltorlaszolása miatt a régi vízfolyam és a vízerőmű között egy nagy sziget jött létre három faluval. E három település lakosait az autóikkal együtt hosszú éveken át a BD Vojka névre keresztelt komp szállította. A helyi lakosok szerint a komp gyakran elromlott, kicsi volt a kapacitása, télen pedig nagyon gyakran nem közlekedett.

23 év után, 2015-ben már elengedhetetlennek bizonyult egy új, nagyobb teljesítményű komppal helyettesíteni. Az első kiírt pályázatot Veronika Remišová ellenzéki képviselőnő vonta kétségbe túlárazottsága miatt. A versenyt végül a Ponton City nyerte meg, ám e körül a vállalat körül szintén kételyek merültek fel. Az állam a Ponton Cityvel 15 évre szóló szerződést kötött az Ostrava komp üzemeltetését illetően.

Remišová szerint ez alatt az idő alatt a vállalat 50 millió euróra fog szert tenni. A Vízgazdálkodási Építővállalat egykori igazgatója azonban az állította, hogy ez az összeg alacsonyabb lesz.

A 2016-os választások után a Vízgazdálkodási Építővállalat új igazgatója Daniel Kvocera lett, aki az eredeti szerződéshez egy új kiegészítést tett hozzá, melyben az állt, hogy ha az új pályázattal jobb ajánlatot találnak, akkor a kompot más is üzemeltetheti.

Hírdetés

Mit ad isten, az új pályázatot a Szlovák Vízgazdálkodási Vállalat nyerte meg, ahol egykor Kvocera volt az igazgató. Annak ellenére, hogy az Ostrava egy viszonylag új komp, úgy néz ki, hogy három év után befejezi a pályafutását.

 

A helyi lakosok nyugtalanok

A Dunán hivatalosan még mindig az Ostrava komp közlekedik, ám a helyzet szeptember végéig minden bizonnyal megváltozik. Akkor mégis milyen komp fog közlekedni Vajka és Keszölcés között?

A Szlovák Vízgazdálkodási Vállalat, a Vízgazdálkodási Építővállalat, valamint a Környezetvédelmi Minisztérium – mely alá a vállalatok tartoznak – sem adott konkrét választ az üggyel kapcsolatban.

Jelenleg egy optimális megoldást próbálunk kitalálni arra, hogy miként oldjuk meg a Vajka és Keszölcés települések közötti szállítást“ – mondta Marián Bocák, a Szlovák Vízgazdálkodási Vállalat szóvivője.

Álló Donald, Vajka polgármestere az Aktuality.sk-nak elmondta, hogy már összefogott Bodak, Felbár és Szarva polgármestereivel. Elmondása szerint közösen akarnak tárgyalni az aktuális Ostrava komp üzemeltetőjével, vagyis a Ponton Cityvel. A vízgazdálkodók álláspontjával nem elégedettek, az Ostrava komp ugyanis megfelelő számukra, így továbbra is meg szeretnék tartani.

A várható forgatóköny 

Egy, a vízgazdálkodókhoz közeli forrás az Aktuality.sk-nak megerősítette, hogy a Dunára még ebben a hónapban visszatérhet az az eredeti BD Vojka elnevezésű komp, ami nem is olyan régen már alkalmatlannak bizonyult. Ezúttal azonban némi javításokkal fog ismét üzembe állni.

A Szlovák Vízgazdálkodási Vállalat július 26-án verseny írt ki a Kyselica hajó megjavítására. Ennek a hajónak az eredeti neve Kinizsi volt, és 1988-ban gyártották Magyarországon.

A Kinizsi hajó a hajoregiszter.hu portálon is megtalálható. A portál feltünteti a hajó eredeti és jelenlegi kinézetét is. A magyar portál fotói pedig arról tanúskodnak, hogy a szlovákiai BD Vojka kompról van szó.

A Szlovák Vízgazdálkodási Vállalat a pályázatban a komp hiányosságainak eltávolítását, valamint a motorrendszer és a hajó külső részeinek megjavítását kérte.

Az Aktuality.sk szerdán megkérdezte a Szlovák Vízgazdálkodási Vállalattól, hogy valóban szándékukban áll-e a régi komp üzembe helyezése. A szóvivőjük azonban azt mondta, hogy az üggyel kapcsolatban nem szolgálhat információkkal.

Aktuality.sk/Körkép.sk

Nyitókép: Branislav Wáclav/Aktuality


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »