Újra útra kelt az Eötvös Cirkusz, de sosincs telt ház

Újra útra kelt az Eötvös Cirkusz, de sosincs telt ház

Nagyszabású centenáriumi műsorral készül az idén 100 éves Eötvös Cirkusz, amely az országon belül újra útra kelt.

A világ legjobb artistái is fellépnek az Eötvös Cirkusz 2020-as turnéján – mondta el az InfoRádiónak Eötvös Loránd, a fennállásának századik évfordulóját ünneplő társulat igazgatója. Hozzátette: a 100 éves utazócirkusz már a kezdetektől a családok és a gyermekek szórakoztatására fókuszál, a folyamatos megújulást pedig új produkciók, ötletek biztosították. Szavai szerint boldogok, hogy a tavaszi kényszerpihenő után újraindulhatott a cirkusz, mivel a leállás főleg lelkiekben viselte meg az artistaművészeket.

“A Centenárium elnevezésű műsorra a többek között a 2019-es monte-carlói cirkuszfesztivál díjnyertes elefántprodukcióját hoztuk el, lesznek fókák, pónilovak, kecskék, libák, artistaszámok, lebegőakrobata” – harangozta be a várható attrakciókat az igazgató. Szerencsére a járvány hazai kitörésének időpontjára minden szerződtetett artista megérkezett az országba, majd itt töltötte velük karanténidőszakot is.

A pandémia alatt az Eötvös Cirkusz is fizetésképtelenné vált, az alkalmazottaknak sem tudtak fizetést adni. Az állatok etetésére és az újraindulásra állami támogatást kaptak, ami a cirkuszigazgató szerint nagy segítség volt, de a kieső bevételeket messze nem fedezte.

“Volt számos olyan kiadásunk, mint például a kamionok biztosításának befizetése, a súlyadó, vagy a műszaki vizsgáztatásuk költségei, és amelyek egy része júliusban esedékes, ezeket már utólag nem lehet visszapótolni” – mondta Eötvös Loránd.

Hírdetés

Az Eötvös Cirkusz idei előadásain eddig egyszer sem telt meg a nézőtér. A porondmester ezt megérti, szerinte az emberek egyelőre félve mozdulnak ki otthonukból. Ugyanakkor arra is felhívta a figyelmet, hogy mivel a cirkusz szabadtéri műfaj, nyáron a sátor ponyváit felemelik, így szabadon áramlik a levegő, ezért nincs szükség szigorú járványvédelmi szabályok bevezetésére. Ennek ellenére a kihelyezett fertőtlenítőket bárki használhatja.

Eötvös Loránd azt tapasztalja, hogy a külföldi cirkuszok rosszabb helyzetben vannak, mint a magyarországiak.

“Nagyon sok olyan cirkusz, amely télen, karácsonykor is fellép, már az idén már nem is indul el a koronavírus-járvány miatt, mert várja a második hullámot” – közölte a cirkuszigazgató. Szavai szerint Németországban, Olaszországban és Franciaországban sokkal rosszabb a helyzet, mint hazánkban. Egyelőre bizonytalan a külföldi cirkuszok fellépéseinek sorsa.

Az Eötvös Cirkusz naptárát teljesen átalakította a járvány. A nyári hónapokban a tavaszi turné előadásait pótolják be. A következő hetekben Szegeden, Békéscsabán és Pécsen lépnek fel, de októberig Hódmezővásárhelyen, Makón, Orosházán, Csongrádon, Szentesen és Baján is megfordulnak.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!

Nyitókép: Eötvös Cirkusz/ stephane danna

Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »