Újra lesz szentmise a somorjai Szent Kozma és Damján kápolnában

Újra lesz szentmise a somorjai Szent Kozma és Damján kápolnában

Július 2-án hosszú évek után újra szentmisét tartanak a Szent Kozma és Damján kápolnában. A 2020 szeptemberében felavatott épületről az avatás után Orosz Csaba polgármester videót tett közzé az oldalán, melyben hangsúlyozta, régi adósságát törleszti a város a volt Ispotályos ház melletti kápolna felújításával, melyet pont 300 éve, 1722-ben kezdtek el építeni.

Ahogy már korábban e sorok írója beszámolt róla, Somorja városa pár éve elhatározta, hogy az eredetihez közeli állapotba újítja fel kápolnát, amely a 70-es évek végi városrombolás után megmaradt kevés emblematikus építmény egyike.

Valamivel több, mint három éve arról is szó esett, hogy második fázisához érkezett a kápolna felújítása, melynek során a falakat, a homlokzatot és a tornyot újították fel.

Hírdetés

Az egykori ispotályos ház helyén pár éve megépült  Felvidék egyik legkorszerűbb idősotthona is, mely sajnos azzal járt, hogy az átázott, omladozó régi épületet, mely a kápolna mellett volt, le kellett bontani, s dönteni kellett a kápolna sorsáról is. A város képviselőtestülete egyhangúan támogatta az épület felújítását.

A város vezetése már régóta egyeztetett Myjavec Pál plébános úrral arról, hogy egyes napokon szentmisét is celebrálhatna a kápolnában, de az ilyen irányú terveket a vírus két hulláma rendre meghiúsította. Most viszont eljött a nagy pillanat, hiszen július 2-án, reggel 8 órakor újra Isten igéjét hirdeti majd a plébános úr az épület falai között, melyet Szent Kozma és Damján tiszteletére szenteltek fel.

A két szent életéről több, eltérő adat is fennmaradt, de a legendák abban egyetértenek, hogy Damján Arábiából származott, és társával, Kozmával a kis-ázsiai Aegeában szolgáltak orvosi gyakornokként. Buzgó keresztények lévén orvosi szolgálatukért nem fogadtak el semmilyen jutalmat, viszont az elvégzett munkájuk mellett nemcsak a város orvosai, de apostolai is lettek.

Sorsuk olyan értelemben is közös volt, hogy Diocletianus által elrendelt keresztényüldözés alkalmával haltak vértanúhalált 303-ban. Emléküket hamar tisztelni kezdték, ráadásul Justinianus a tiszteletükre templomot emelt, ahova betegek ezrei zarándokoltak, azzal a céllal, hogy meggyógyuljanak. 1260-ban Párizsban megalakult a sebészek első kollégiuma, mely őket választotta védőszentül. Azóta tisztelik őket az orvosok és sebészek védőszentjeiként.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »