Újra lesz passió Csíksomlyón

Újra lesz passió Csíksomlyón

Tízéves szünet után virágvasárnap újra táncjátékkal megelevenítve látható Jézus szenvedéstörténete Csíksomlyón. 

passio_kr_3_b

A virágvasárnapot ünneplő híveknek és a szereplőknek egyaránt mélyebb átélésre ad lehetőséget a Csíksomlyói Passió Csoport előadása, amely 10.30-kor kezdődik a kegytemplom előtti téren. A passiójátékot húsz évvel ezelőtt mutatták be először ebben a formában Csíksomlyón, és évek óta érlelődik a gondolat, hogy újra be kellene mutatni az 1996-ban először helybéli fiatalok és diákok által Svella Adél balett-tanárnő rendezésében előadott passiót – tudtuk meg Oláh-Bányai Iringótól, aki 2001-től vállalta fel a csoport irányítását, a rendezést Görbe Kinga balett-tanárnővel.

Húsz esztendő alatt rengeteg változás történt a szereplők életében, de vasárnap felismerhetünk többeket a korhű ruhákban azok közül, akik a kilencvenes évek végétől tíz éven át vállalták, hogy az 1700-as évekre visszamenő hagyománnyal rendelkező passiójátékot ritkának számító formában bemutassák. „Voltunk más országbéliek passióin, ahol megtartották a hagyományos prózai előadást, amely négy-öt órát is tart. Ez a passió ilyen szempontból teljes újítást jelentett, mivel tánc és zene is helyet kap benne, így könnyebben befogadták a szívükbe az emberek, hiszen a tánc és a zene egyetemes nyelv” – hangsúlyozza a rendező.

Évtizedes kihagyás

Tíz éven át virágvasárnap és pünkösd alkalmával láthattuk Csíksomlyón megelevenedni a bibliai történetet, de az utolsó években egyre nehezebb volt összefogni a közel hatvantagú csoportot. Motivációt főként a pozitív visszajelzések jelentettek a rendezők számára, úgy érezték, nem foszthatják meg az embereket ettől az istenszeretettől, amit az előadás által közvetíthettek, mondta Iringó. Aztán be kellett látniuk, hogy csupán jelentős számú új tag toborzásával lehet folytatni, „de erre akkor még nem volt lelkileg felkészülve a közösség”.

El kellett telnie tíz esztendőnek, ami alatt a tagok nagy részének rendeződött az élete, hazakerültek az egyetemről, családot alapítottak, és most ismét készen állnak arra, hogy bemutassák a külföldön is nagy sikereket elért passiójátékot. Három éve kezdődött el a tulajdonképpeni készülődés, az elmúlt években a virágvasárnapi bevonulást idézték fel, idén viszont már a teljes passiójátékot bemutatják. A Szék úton, a helységnévtáblától indul a szamárháton vonuló Jézus követése.

Teljes családok kaptak szerepet

Szeptembertől toborozták az új tagokat, velük külön foglalkoztak, majd decemberben megtartották teremben az első közös próbát, februárban pedig már a helyszínen is. „Olyan volt, mintha csak tavaly hagytuk volna abba. Sok mindenre emlékeztünk, nagyon jó újra felidézni a régi előadásokat, kitűnő hangulatban zajlanak a próbák. Persze azért meg kellett néznünk kétszer-háromszor a felvételeket” – mondja mosolyogva Iringó. Ötvenkét személyt, gyerekeket és felnőtteket egyaránt fogunk látni a különböző szerepekben, olyan családok is vannak, amelyekből szülők és gyerekek egyaránt bekapcsolódtak. Egyes régi tagok most új szerepben tűnnek fel, Svella Adélnak ezúttal a kislányai kaptak feladatot.

A Jézust alakító, csobotfalvi, jelenleg Sepsiszentgyörgyön élő Salamon Lászlót nevezte a csoport magjának Oláh-Bányai Iringó, és szinte csodaként emlegeti, hogy bármennyire hideg volt, hóesésben, esőben egyik előadás kapcsán sem panaszkodott, szótlanul tűrte a „katonák” néha véres horzsolásokat okozó ostorcsapásait. Salamon László ezt azzal magyarázza, hogy felajánlja áldozatként a fájdalmat, a nehézségeket, beleéli magát a szerepébe, és kimondottan örül, hogy újra eljátszhatja, sőt a családja bekapcsolódására is számít a felvonulás során.

Az összekötő szöveg Kosztándi Zsolt tolmácsolásában hallható 2004-től, a zenén sem változtattak, néhány apró módosítás a sirató asszonyok táncánál fedezhető fel mindössze. A ferencesek támogatása sokat jelentett számukra, rengeteg segítséget kaptak tőlük ahhoz, hogy vasárnap, a barkaszentelés után bemutathassák a közel 45 perces előadást. Mivel a színpadot lebontották, bérelni kellett, szombaton már hangosítással tarthatják meg a főpróbát.

Átadni a következő generációnak

„Nagyon szerencsések vagyunk, hogy erre a kis időre az előadás által vissza tudunk röpülni az időben, a 2000 évvel ezelőtti történetbe, annyira mást jelent így számunkra az ünnep, ezzel akkor szembesültünk, amikor kimaradtak az előadások. A hosszú távú célunk, hogy adjuk át a következő generációnak, és ez gyerekeink bekapcsolódása által meg is valósulhat. Ezért is nem akartuk, hogy ez a hagyomány kimaradjon” – magyarázta Iringó. Bár tartották az elmúlt években is a kapcsolatot a passiócsoport tagjai, virágvasárnap rendszeresen együtt ebédeltek, közös farsangi bálokat is tartottak, úgy érzik, ha előadhatják a passiót, másként élik meg a húsvét üzenetét.

Passió zenével és mozdulatokkal

2013-ban, amikor elhatározták, hogy felelevenítik a passiót, Svella Adél rendező is nyilatkozott. „Játékunk azért volt érdekes, mert szinte teljesen hiányzott a szöveg, mivelhogy nekem a mozgáskultúrában volt jártasságom, képzettségem. Éreztem, hogy a megfelelő zenével és mozdulatokkal nagyon jól érzékeltethető a tragédia és öröm hangulata, amely így talán jobban átjárja az embereket. Be is igazolódott, hogy ez egy járható út, csak egyszerű összekötő szöveget használtunk, amelyet Miklós József nyelvész, a Márton Áron-gimnázium egykori tanára írt. Az érzelmeket a klasszikus zene segítségével közvetítettük, többek közt Verdi néhány operájának nyitányát, vagy Beethoven 7. szimfóniájának egyik részletét, illetve Brahms néhány szimfóniájának részleteit használtuk” – mondta akkor a balett-tanárnő.


Forrás:kronika.ro
Tovább a cikkre »