Újra Kassán a Pető-módszer

Újra Kassán a Pető-módszer

A Pető Intézet munkatársai 2022. október 10-én a kassai Magyar Református Központban ismét tanácsadást tartanak, amelynek eredményeként háromhetes intenzív fejlesztő, rehabilitációs programokat indítanak el a központi idegrendszeri károsodás következtében mozgássérült személyek számára.

A Semmelweis Egyetem Pető András Kara, közismert nevén a Pető Intézet szakemberei a magyar kormány, a Nemzetpolitikai Államtitkárság és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. közreműködésével szervezik a Kárpát-medencében a mozgássérült gyermekek és felnőttek konduktív fejlesztését, rehabilitációját, habilitációját. A programba való bekapcsolódás feltétele a tanácsadáson való személyes részvétel, s ilyen tanácsadást tartanak 2022. október 10-én, hétfőn 9.00 órától Kassán, a Magyar Református Központban (Miklósbörtön utca 3).

A konduktív pedagógiai fejlesztés, rehabilitáció nem egy passzív eljárás, hiszen elsősorban a gyermek, a felnőtt aktivitására épít. A jelentkezés olyan gyermekek esetében javasolt (0,5 éves kortól), akiket terhesség alatt, szülés közben vagy közvetlen utána ért központi idegrendszeri károsodás (oxigénhiányos állapot, agyvérzés, agyinfarktus) és ennek következtében mozgáskorlátozottság alakult ki, jellemző a megkésett mozgásfejlődés. A konduktív fejlesztés és rehabilitáció felnőttek esetében is hatékony az egyre gyakrabban előforduló neurológiai kórképekben, mint amilyen a sclerosis multiplex, a Parkinson-kór, a stroke vagy koponyasérülések utáni állapotban.

A jelentkezésnél az alábbi adatokat kell megadni: név, lakhely (pontos cím), diagnózis rövid leírása, életkor, nem, elektronikus levélben való elérhetőség, mobiltelefonszám. A jelentkezések sorrendjében pontos időpontot jelölnek ki az adott jelentkező számára, melyről elektronikus levél formájában kapnak értesítést.

A Magyar Kormány, a Nemzetpolitikai Államtitkárság, az EMMI és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásával a Semmelweis Egyetem Pető András Kara a Felvidéken is bővítheti munkáját. A program a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház, a Diakóniai Központ és a Magyar Református Központ segítségével valósul meg.

Hírdetés

Géresi Róbert, a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház püspöke a ma7-nek elmondta, az erdélyi református egyház által kerültek kapcsolatba a Pető Intézettel, melynek munkatársai Komáromban már tartottak ilyen foglalkozásokat, de keletebbre is kerestek helyszínt.

Mi tudtuk biztosítani Kassán a helyszínt és a háttérmunkát ehhez a szolgálathoz”

– mondta hozzátéve, a Pető Intézet munkatársai nem első alkalommal járnak Kassán, a korábbi években már sikeresen tartottak hasonló foglalkozásokat.

Nagyon örülünk ennek a programnak. Általa itt, Kassa környéként is sokat tudnak tenni azokért a gyerekekért és idősebbekért is, akiknek ez a módszer segítséget tud adni. Azt is látni kell, hogy mindez nemcsak Kassára korlátozódik, hanem az ország középső és keleti régióit érinti, gyakorlatilag Gömörtől a Bodrogközig, Rimaszombattól Királyhelmecig, Nagykaposig érkeztek résztvevők”

– emelte ki Géresi Róbert.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »