Újra emelkedőben Angela Merkel népszerűsége

Újra emelkedőben Angela Merkel népszerűsége

Csalódniuk kell azoknak, akik politikai szempontból temetik Angela Merkelt.

Az utóbbi hónapokban folyamatosan csökkent a kancellár népszerűsége a németek körében, s pártja, a kormányzó Kereszténydemokrata Unió (CDU) is rendre teret vesztett a tartományi választásokon. A fő ok természetesen a migránsválság, illetve annak kezelése. Németországban egyre többen vannak azok, akik elfogadhatatlannak tartják a szélesre tárt kapuk politikáját, bár kétségtelen, hogy a társadalom megosztott a kérdésben, azaz sokan továbbra kifejezetten menekültpártiak. Azonban Angela Merkelt nemcsak a migránspolitikája alapján ítélik meg, ráadásul pártján belül, de az ellenzék körében sincs olyan karizmatikus politikus, akit vele szemben pályára lehet küldeni. A nagy ellenfélnél érezhető a zavar. A Der Spiegel úgy értesült, a Szociáldemokrata Párton belül többen a pártelnök Sigmar Gabriel helyett inkább Martin Schulzot, az Európai Parlament jelenlegi elnökét jelölnék a kancellári posztra. Kiss J. László Németország-szakértő korábban rendkívül találóan az alternatíva nélküli vesztesként jellemezte Merkelt.

Újabb jó pontokat szerezhet

De egyáltalán vesztes-e a CDU elnöke? Az ARD német köztelevízió által ismertetett friss felmérés szerint a kancellár munkájával elégedettek aránya az ötéves mélypontot jelentő szeptemberi 45-ről 54 százalékra emelkedett. A Merkelt a menekültüggyel kapcsolatban korábban élesen bíráló bajor miniszterelnök, Horst Seehofer népszerűsége viszont csökkent, a munkájával elégedettek aránya 44-ről 37 százalékra süllyedt. A DeutschlandTrendt adatai alapján a CDU és a bajor testvérpárt, a Keresztényszociális Unió szövetsége 33 százalékon áll, míg a koalíciós társ szociáldemokratáknak 22 százalékos a támogatottságuk. A Zöldek tizenegy, a Baloldal kilenc, a liberális FDP pedig hat százalékot tudhat maga mögött, az utóbbi időben megerősödött, eddig parlamenten kívüli Alternatíva Németországnak párt pedig tizennégy százaléknyi potenciális választóban bízhat.

Merkel újabb jó pontokat szerezhet választóinál azzal a tervezett törvényjavaslattal, amely drasztikusan szűkíti az uniós bevándorlók jogosultságát a szociális támogatásokra. A lépés érzékenyen érintheti a Németországban élő magyarok egy részét is. Az MTI által is idézett terv szerint a nem német uniós állampolgárokat kizárják a szociális és munkanélküli-támogatásokból, ha nem dolgoznak vagy nincs jogosultságuk a társadalombiztosítás ellátásaira. Szociális támogatás csak akkor jár, ha az illető öt éven keresztül állami segítség nélkül gondoskodott magáról.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2016. 10. 08.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »