Újpesti rendőrkéselés: „jogilag nem tarhat igényt sérelemdíjra a család”

Újpesti rendőrkéselés: „jogilag nem tarhat igényt sérelemdíjra a család”

Több milliós sérelemdíjat szeretne az a család, amelyik kihívta a rendőröket Újpesten. Több golyó is a lakásukban jutott. A rendőrök ügyvédje szerint nem jogos a család kérése, mivel jogszerű volt a fegyverhasználat, sérelemdíjat pedig csak akkor lehet kérni, ha van mögötte jogszerűtlen cselekmény.

A család, amelyik kihívta december 24-én az őrjöngő férfi miatt a rendőröket, ügyvédet fogadott. Amikor a rendőrnő a lépcsőházban lőtt, hogy megállítsa a kollégáját megkéselő támadót, egy lövedék az ajtófélfába fúródott, egy másik pedig a 11 éves gyerekük ágymatracába, emiatt sérelemdíjat szeretnének.

A családot képviselő ügyvéd szerint jogosan használta a rendőrnő a fegyverét. Erről Lichy József az ATV Start című reggeli műsorában beszélt, majd elmondta azt is,

a család miért kér sérelemdíjat a rendőrségtől:

„Az ajtón négy golyó záporozott be. Ugyan az egyik megállt az ajtófélfában, de három lőmag tiszta erővel becsapódott a lakásba. A fegyverhasználat során, bármennyire is jogszerű volt, szétlőtték az ajtót.”

Hírdetés

Bár a szokásos rendőrségi kártérítési eljárás során az ajtó árát megtérítik, ezen felül az ügyvéd úgy látja, bár lőtt sérülés nem történt, élet, testi épség és egészség, mint személyi jogok vonatkozásában további néhány millió forint nagyságrendű összeg járna a családnak.

A 26 és a 23 éves rendőröket képviselő ügyvéd, Borbély Zoltán szerint korai még bármiről is beszélni, hiszen az ügyészségi vizsgálat még tart. Az azonban szerinte

jogilag kizárt, hogy sérelemdíjra tartson igényt a család.

Ugyanis jogos védelmi helyzet állt fent, ami a büntetőeljárásban kizárja a büntethetőséget, valamint jogellenességet kizáró ok is. A polgárjogban a kártérítési felelősség viszont kizárólag jogellenesen okozott károkért áll fenn. A sérelemdíj pedig gyakorlatilag a nem vagyoni kárnak az új Ptk.-ban megfogalmazott személyiségi jogsérelem esetén megítélhető, tulajdonképpen a nem vagyoni kártérítést váltotta fel, és ugyanaz vonatkozik rá, miszerint jogellenesség kell hozzá – fejtette ki az InfoRádiónak.

Az ügyvéd elmondta azt is, hogy egy parancsnoki vizsgálat rendelkezésre áll. Aszerint a fegyverhasználat jogszerű és szakszerű volt.

Nyitókép: Mihádák Zoltán

Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »