Újpest–Fradi Magyar Kupa-döntő, percről percre

Kívánni se lehetne parázsabb szezonzárást a magyar labdarúgás 2015/2016-os idényében, mint a Magyar Kupa-döntő májusi fináléja. A két ősellenség, vagyis az Újpest és a Fradi küzd meg a trófeáért. A hangulattal biztos, hogy nem lesz gond, reméljük, a játékra se panaszkodhatunk majd.

– A két csapat három alkalommal találkozott egymással az idei évadban. Újpesten 2-1-es FTC-siker született, míg a Groupama Arénában előbb 1-0-ra nyertek a lilák, majd két héttel ezelőtt 2-2-es döntetlen született úgy, hogy a vendégek két góllal vezettek. – A győztes 100 millió forinttal gazdagodik, a vesztes pedig 25 millió forintot kap.

20:24Thomas Doll, a Ferencváros vezetőedzője a mérkőzés előtt azt mondta: az elmúlt időszak halványabb teljesítménye után újra beleszeretett csapatába. Nebojsa Vignjevics pedig arról beszélt, az öltözőben hetek óta a kupadöntő a téma.20:23Ja, és ha már ultrák. Mindkét tábor szíve minden szeretetével üdvözli a másik oldalt. Nem épp költői a hangnem, de egy derbihez ilyen nem is illik. A látvány mindenesetre igazán impozáns. Az ember mintha labdarúgó mérkőzésen lenne.20:22A korábbi leírásból már látható volt, hogy mindkét csapat 4-2-3-1-es felállást játszik. Érdekesség azonban, hogy az a Balogh Balázs, aki az Újpestnél inkább a középpálya közepén játszik, most a balhátvéd feladatát kell, hogy ellássa.20:20Tíz perc a kezdésig. Egyik oldalon zöld-fehérbe öltözött szurkolók lufikkal, másik oldalon a fehér pólós ultrák, lila-fehér kockás zászlókkal. A füttyszó állandó alapzaj.20:18Információnk szerint az újpesti szurkolók metróútja igen mulatságosra sikeredett. A külön metró, ami szállította a drukkereket Újpest-Központ és a Klinikák metrómegálló között minden állomáshelyen megállt. Igaz, senki se fért fel rá. Nem baj, legalább szellőztek a vagonok.20:15Bő negyed óra van hátra a kezdésig, de már hangol mindkét tábor. Ennek egyik ékes bizonyítékaként kifütyülték egymás kezdő tizenegyét.20:11A két csapat összeállítása: Újpest Balajcza – Heris, Litauszki, Kecskés, Balogh – Sankovic, Cseke – Hazard,Bardhi, Andrics – Lencse FTC Dibusz – Dilaver, Leandro, Nalepa, Ramirez – Pintér, Gera – Varga, Hajnal, Lamah – Böde20:10Köszöntjük kedves olvasóinkat, kövessék velünk az Újpest és a Ferencváros Magyar Kupa döntőjét!


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »