Újjáéledhet Magyarország és Szlovákia között a határ menti vasúti személyforgalom

A magyar kormány törekszik arra, hogy újjáélessze a kisléptékű vasúti személyforgalmat Magyarország és Szlovákia között – jelentette ki a Magyar Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára pénteken Nagymegyeren, a felvidéki magyar polgármesterek és képviselők VII. Önkormányzati Szabadegyetemén.

 

Jelenleg hat olyan sínpár köti össze a két országot, mely alkalmas kisléptékű vasúti személyforgalomra, de ezek közül egyiken sem lehet utazni. Ennek megváltoztatása érdekében tárgyalások folynak a szlovák kormány vezetőivel – ismertette Magyar Levente.

 

Az államtitkár elmondta, Magyarország és Szlovákia között az egyik legjelentősebb közlekedési kapcsolat a komáromi új Duna-híd megépítése lesz.

 

A politikus emlékeztetett arra, hogy magyar-szlovák az unió egyik leghosszabb és egyben legrosszabban átjárható határszakasza. Az Orbán-kormány két ciklusa alatt a határátkelő pontok száma harmadával nőtt, most 34 átkelő üzemel.

 

Nagymegyer, 2017. október 13.
Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára (b) és Menyhárt József, a felvidéki Magyar Közösség Pártja (MKP) elnöke a felvidéki magyar polgármesterek és képviselõk VII. Önkormányzati Szabadegyetemén Nagymegyeren 2017. október 13-án.
MTI Fotó: Krizsán Csaba

 

Magyar Levente hozzátette, néhány éven belül autópálya köti majd össze Budapestet Kassával és Pozsonnyal.

 

Az államtitkár elmondta, hogy nagy reményeket kelt a felvidéki gazdaságfejlesztési program pályázata. Az érdeklődők nagy számából látszik, hogy sikerült megszólítani az érintetteket – fogalmazott.

 

“Az elmúlt hetven évben ilyen sok segítséget még nem nyújthattunk a felvidéki magyarságnak. Ez annak tudható be, hogy az elmúlt években rendkívüli mértékben javult a szlovák-magyar államközi viszony, melynek fenntartásában továbbra is érdekeltek vagyunk, mert Pozsony ellenében soha nem lehetünk sikeresek”

 

– zárta előadását Magyar Levente.

 

MTI

Nyitókép: polgarportal.hu


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »