Újabb volt SZDSZ-essel erősít a kormány

Sok minden elfér a történelem szemétdombján, de ami egyszer már odakerült, az nem biztos, hogy ott is marad. Szijjártó Péter a jelek szerint eredményesen guberál ezen a helyen, ugyanis Kóka János után most a méltán elfeledett Eörsi Mátyást hozza vissza a politikai élvonalba – írja a Jobbik Magyarországért Mozgalom keddi sajtóközleményében.

A legnagyobb ellenzéki párt emlékeztet: Demokráciák Közössége (DK) nevű szervezet főtitkári pozícióját adományozta a külügyminiszter, hazánk külföldi megítélését eddig is “sokban segítő” Eörsinek. Kitérnek továbbá arra is, hogy a szélsőliberális politikus nem mellékesen Gyurcsány Ferenc pártjának, a Demokratikus Koalíciónak is tagja. Orbán Viktor szerint a “rendszerváltoztatásban szerzett érdemeket akkor is tiszteletben kell tartani, ha azóta sok mindenben nem értünk egyet”.

Így már érthetőnek tartják, hogy miért is olyan “sikeres” a kormány elszámoltatása. Az eddigiek alapján úgy gondolják, hogy Kuncze Gábor, Magyar Bálint és Pető Iván is hamarosan csatlakozik a luxuskormány élcsapatához, hiszen a fideszkorrupció hengereit már rég kiugrott SZDSZ-esek olajozzák.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »