Újabb török tankok Szíriában

Tíz harckocsi lépte át a határt csütörtökön a délkelet-törökországi Karkamis városnál, miután előző nap török és amerikai támogatással a Szabad Szíriai Hadsereg (SZSZH) nevű mérsékelt ellenzéki csoport fegyveres alakulatai felszabadították a határ szemközti oldalán fekvő Dzserablúszt az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezet ellenőrzése alól.

A beszámoló szerint a harci járművek mellett munkagépek is átlépték a török-szíriai határt, és a konvoj együtt halad Dzserablúsz irányába. Az NTV török hírtelevízió adatai alapján eddig összesen mintegy 30 török tank tartózkodik szíriai területen.

Az Anadolu török állami hírügynökség csütörtökön arról írt, hogy a nagyjából 90 kilométerre nyugatra található Kilis török város néhány kerületét az állampolgárok védelme érdekében 15 napra “különleges biztonsági övezetnek” nyilvánították.

A szerdán indított Eufrátesz Pajzsa fedőnevű hadművelet elsődleges célja, hogy a törökök által támogatott mérsékelt iszlamista felkelők foglalják el a török-szír határ menti területeket. A török külügyminiszter elmondta: a 15 naposra tervezett hadművelettel vissza akarják szorítani az Iszlám Állam erőit illetve a szíriai kurd fegyvereseket.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »