Újabb szoros vereség a világliga végjátékában

Újabb szoros vereség a világliga végjátékában

Az ötméteresekkel elbukott spanyolok elleni elődöntő után az olaszoktól egy góllal kapott ki a bronzmérkőzésen a magyar női vízilabda-válogatott.

Negyedik helyen végzett a magyar női vízilabda-válogatott a Világliga európai döntőjében: Bíró Attila olimpiai bronzérmes csapata a vasárnapi helyosztón 10-9-re kapott ki Olaszországtól.

Eredmény, női Világliga, európai döntő, bronzmérkőzés: Olaszország-Magyarország 10-9 (2-2, 3-1, 2-4, 3-2)

A két együttes rendkívül hektikus összecsapáson döntött a bronzéremről, a magyar csapat – amely szombaton az olimpiai- és világbajnoki második spanyoloktól ötméteresekkel kapott ki – egészen a harmadik negyed közepéig hátrányban volt, ekkor azonban, remek periódusnak köszönhetően, háromgólos különbségről fordítani tudott.

Hírdetés

A záró játékrészt is a magyarok kezdték jobban, rendkívül szerencsésen, olasz kézen megpattanó ejtéssel, majd Rybanska Natasa bombagóljával kettővel lépett el a gárda, az olaszok azonban három gólt szerezve fordítani tudtak.

„Kimondottan jól játszottunk a spanyolok ellen, elégedett voltam a látottakkal, a körülményekhez képest kihoztuk a maximumot. Mondom ezt annak ellenére, hogy természetesen meg is nyerhettük volna azt a mérkőzést” – fogalmazott a hazaiak elleni elődöntőre visszautalva a szövetség honlapján Bíró Attila kapitány.

„Újjáalakuló, veszélyes csapat az olasz, biztos vagyok benne, hogy már ebben a ciklusban képesek lesznek felvenni bárkivel a versenyt. Igazolták ezt a hollandok ellen is, hiszen csak szoros meccsen kaptak ki tőlük” – tette hozzá.

A Világliga júliusi döntőjébe három, vagy négy európai csapat jut be, négy akkor, ha európai házigazdája lesz a szuperdöntőnek.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »