Újabb sikert zsebeltek be az Ostrom című flm alkotói

Újabb sikert zsebeltek be az Ostrom című flm alkotói

Kovács István az Ostrom című diplomafilmje nyerte el a közönségdíjat a luxemburgi CinEast filmfesztiválon.

A kelet- és közép európai régió filmtermését felvonultató CinEast filmfesztivált október 4. és 21. között rendezték meg Luxemburgban. Az Ostrom című filmet húsz ország mintegy 50 rövidfilmje közül választotta kedvencének a közönség.

A Filmalap közlése szerint a 11. CinEast filmfesztivál nagydíját, első magyar filmként Szilágyi Zsófia alkotása, az Egy nap nyerte el.
Az Ostrom a 32 éves Kovács István diplomafilmje volt a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, ahol Enyedi Ildikó, Janisch Attila és Szász János voltak a tanárai. A 23 perces alkotás a Filmalap támogatásával készült.

A rövidfilm nemzetközi premierje a szarajevói filmfesztiválon volt nyáron, a budapesti Friss Hús fesztiválon a zsűri elismerő oklevelét, majd a BuSho fesztiválon a legjobb magyar rövidfilm díját nyerte el. Szeptember közepén az amerikai filmakadémia Bronz Diák Oscar-díjjal tüntette ki a magyar diplomafilmet.

Az Ostrom 1994-ben, a háború sújtotta Szarajevóban játszódik. Főhőse egy magányos bosnyák nő, aki elindul, hogy vizet találjon magának és végre hajat mosson a várva várt randevúja előtt. Életveszélyes terve végrehajtásától sem szomszédjai, sem a mesterlövészek nem tudják eltántorítani.

Az alkotás az Inforg-M&M Film (Mécs Mónika, Mesterházy Ernő, Alföldi Nóra producerek) és az SZFE (Bosnyák Miklós producer) gyártásában, a Film Force Team (Hutlassa Tamás, Hutlassa Barna producerek), a Filmfabriq (Osváth Gábor producer) és a Vision Team koprodukciójában készült.

A forgatókönyvet Gasztonyi Kálmán írta, az operatőr Dévényi Zoltán, a vágó Duszka Péter Gábor, a látványtervező Rajk László, a hangmérnök Balázs Gábor, a line producer D’Intino Patrícia, a gyártásvezető Hegyi Nóra volt.


Forrás:vg.hu
Tovább a cikkre »