Újabb népszavazás jön?

Újabb népszavazás jön?

Még ma vagy holnap benyújtják a népszavazási kezdeményezésüket a Nemzeti Választási Bizottsághoz a kéményseprők. A szakma képviselői a kéményellenőrzések számának drasztikus csökkentését kívánják megakadályozni a referendummal. Álláspontjuk szerint ugyanis a tüzelőberendezések, illetve füstelvezetők legalább évi egyszeri felülvizsgálatának az elmaradása óriási mértékben növeli a balesetek kockázatát.

Népszavazást kezdeményeznek a kéményseprők annak érdekében, hogy megvédjék a lakosságot a kormány hibás jogalkotási döntéseinek következményeitől – közölte lapunkkal a Kéményseprők Országos Szakszervezetének elnöke. Vámos Csaba elmondta: azt igyekeznek megakadályozni, hogy a kormány életbe léptesse az új kéményseprési rendeletet, amely a gáztüzelésű berendezések esetében évi egyről kétévente egyre csökkentené a kötelező kéményellenőrzések számát. Ezzel a törvénymódosítással ugyanis a szakma szerint a kormányzat minden észérv ellenére kockára tenné a lakosság életét. A szakszervezeti vezető úgy véli: a könnyelműen és elhamarkodottan júliustól beígért ingyenes ellenőrzések valódi ára emberéletekben lesz mérhető, ha a kormány ragaszkodik a kéményseprés és egyúttal a kéményseprők létszámának drasztikus csökkentéséhez. Ennek megakadályozása érdekében indít népszavazást a szakmai szervezet. Azt a kérdést teszik majd fel a választóknak: „Egyetért-e ön azzal, hogy a kormány törvényben biztosítsa a legalább évenkénti kéményellenőrzést a lakosság számára?” Vámos Csaba közölte: még a mai vagy a holnapi napon benyújtják kezdeményezésüket a Nemzeti Választási Bizottsághoz.

A szakszervezeti vezető arról is beszélt, hogy az újonnan felállított rendszerben alkalmazandók létszáma egyre csökken. A júliustól életbe lépő úgynevezett kéményseprőtörvény indoklásában még országosan szükséges kéményseprői létszámként 1350 főt jelölt meg a belügyminisztérium. Majd mire megszületett a törvény, már csak 947 munkavállalói státusra adott engedélyt a belügyminiszter. Ezt követően 450 szakember számára hirdetett meg állást az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF), amelyre a beérkezett 750 pályázóból valójában mindössze 250-300 dolgozót kívánnak alkalmazni, akik kiválasztását – annak nem túl hálás feladatát – már az újonnan felvett csoportvezetőkre bízták.

Vámos szerint a drasztikus létszámcsökkentés egyetlen oka a feladatcsökkentés lehet, mivel ilyen kevés szakemberrel nem lehet ellátni a jelenleg előírt kéményellenőrzéseket. Ami azt jelenti, hogy a kormány ragaszkodik ahhoz az elképzeléshez, hogy az ingyenességért cserébe már csak jóval ritkábban járnak ellenőrizni, még ha ez halálos tragédiákhoz is vezet majd. Vagyis a gyakorlatban az történik, hogy a kormány ingyenesen nem végzi majd el a füstelvezetők ellenőrzését.

A szakszervezeti vezető hangsúlyozta: már a törvénytervezet véleményezésekor is közölték, hogy szakmaiatlan és életveszélyes döntésnek tartják az ágazat ellenőrzéseinek a ritkítását is. Ugyanakkor mint az a felmérésekből kiderült, a lakosság is ragaszkodik a legalább évenkénti kontrollhoz, de sokan a félévenkénti ellenőrzést is indokoltnak tartják.

Emlékezetes: korábban félévente zajlottak a kötelező ellenőrzések, majd a kormányzat évi egyre mérsékelte azok számát. Júliustól pedig a gázüzemű rendszerek esetében már csak kétévente lennének felülvizsgálatok. Vámos Csaba megjegyezte: előreláthatólag csak Budapesten több mint 130 jól képzett, nagy tapasztalattal rendelkező kéményseprő szakmunkást kell elbocsátani a meglévő 240 fős állományból a seprések ritkítása miatt. A fővárosban ugyanis a kéményállomány 90 százaléka gáz üzemmódú.

Amint arról beszámoltunk: elképzelhető, hogy januártól az állami közműholding, az ENKSZ Első Nemzeti Közműszolgáltató Zrt. veszi át a seprési feladatokat a katasztrófavédelemtől. Miközben úgy tudjuk: eddig már hozzávetőleg 4 milliárd forintot költött a OKF a kéményseprési ágazat államosítására. Vagyis szakember- képzésre, eszközök beszerzésére és egyéb folyó kiadásokra. Erre az évre mintegy 6,5 milliárd forintos keret áll a szervezet rendelkezésére ilyen célokra. Ez 4,2 millió háztartással számolva egy családnak 1550 forint kiadást jelent, az olyan családoknak is, ahol nincs is kémény. Vagyis nem ügyfélként, hanem adózóként, de fizetnek a füstelvezetők vizsgálatáért az emberek. Jövőre pedig egyes szakmai számítások szerint már tízmilliárd forintjába kerülhet az adófizetőknek az ez év júliusától „ingyenessé” váló kéményseprés.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2016. 05. 19.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »