2022. június 2-án nyílt meg a krakkói ferences kolostor kerengőjének csarnokában Dávid Zsuzsanna A mi jelünk a kereszt című, huszonkét akvarell festményből álló kiállítása. A kiállítás a Krakkói Magyar Főkonzulátus, a Ferences Rendtartomány és Lencsés Zsolt kurátor, az Esterházy János Egyesület tagja együttműködésének köszönhetően jött létre.
Az ünnepélyes megnyitót dr. Gerencsér Tibor főkonzul és Piotr Cuber, a kolostor házfőnöke tartotta. Az ő Esterházy Jánost méltató beszédüket követően Dávid Zsuzsanna, a kiállítás alkotója lengyelül mondta el gondolatait a résztvevőknek. Ennek szövegét a tudósításhoz csatoltan közöljük. A megnyitón Híves István és Híves Boglárka előadóművész közreműködött a Felvidékhez köthető magyar népdalok és egyházi énekek előadásával.
A kiállítás közönsége ezt követően megtekintette Artur Janicki filmrendező Esterházy János keresztútja című dokumentumfilmjét, melynek bemutatását kerekasztal-beszélgetés követte. Ennek résztvevői Artur Janicki filmrendező, Gerencsér Tibor főkonzul, Elzbieta Lastowiecka, Esterházy János Krakkóban élő rokona, Jaroslaw Szarek, a Lengyel Nemzeti Intézet történész munkatársa és Molnár Imre voltak.
A filmet a következő napon, június 3-án, a Krakkóhoz közeli Myślenice nevű kisváros Katolikus Otthonában mutatták be, a helyi Gazeta Polska Klub szervezésében. A bemutatót követően Andrzej Pawlicki, a klub egyik vezetője beszélgetett Molnár Imrével Esterházy János életútjáról és mártíriumáról.
Artur Janicki Esterházy János keresztútja című filmjének budapesti bemutatójára 2022. június 8-án került sor a budapesti Párbeszéd Háza nevű jezsuita lelki központban. Sajgó Szabolcs jezsuita szerzetes a filmet ajánlva úgy jellemezte Esterházy Jánost, mint aki életpéldájával és az általa képviselt értékekkel továbbra is itt van közöttünk, szerves részét képezi mindennapi életünknek és a megmaradásért folytatott küzdelmeinknek. A filmbemutatót követő beszélgetés során Sajgó Szabolcs atya Surján László volt politikust, Csányi János filmrendezőt és Molnár Imre történészt kérdezte Esterházy Jánosról, illetve a magyar–lengyel barátság aktuális helyzetéről. Artur Janicki filmrendező betegsége miatt nem lehetett jelen a rendezvényen, ezért gondolatait írásban küldte el a résztvevőknek. Az írás az alábbiakban olvasható.
Esterházy János keresztútja
Magyarországon Wacław Felczak professzor nyomdokait kutatva találkoztam Esterházy János alakjával. E két személy sorsát nemcsak a német és a szovjet, vagyis a barna és a vörös totalizmus elleni harc, illetve nemcsak a kommunista börtönökben átélt megpróbáltatások sorozata köti össze. Egyesíti őket az a meggyőződés is, hogy Közép-Európának, vagy ahogy Wacław Felczak professzor fogalmazott, Európa közepének, ki kell szabadulnia a germán és a moszkvai expanzió egyre terjeszkedő és környezetét veszélyeztető hatalmi befolyása alól.
Esterházy János jelentősége véleményem szerint abból fakadt, hogy amikor eszméi és politikai tervei a barbár erők csapásai alatt összeomlottak, ő a meghátrálás helyett inkább az evangéliumi magatartás útját választotta, vagyis a Legfelsőbb Hatósághoz – Krisztushoz – folyamodott. Őbenne kereste a bűnös ideológiák és az erőszak feletti igazságot és győzelmet.
A film két párhuzamos cselekményből áll. Az első Esterházy Jánosnak a közép-európai viharos változások hátterébe ágyazott politikai életrajza.
A második cselekmény témája az a keresztút, amely Esterházy János, Isten szolgája imakönyvében található, az ő személyes kiemeléseivel. Ezt a témát húgának, Maryszkának – Esterházy Mycielska Máriának a naplóbejegyzései egészítik ki, aki a csehszlovák börtönöket „járó” János mártírútjának hősies és szolidaritással vele szenvedő társa volt.
Az első tizenkét évében – a politikai tevékenység első éveiben – Esterházy János nem engedte magát sem megtörni, sem a szélsőségek csapdájába csábítani. A politikában nem egy átlagpolitikusként viselkedett, hanem mint a jó és az igazság keresője.
Ehelyett a magyar identitás és a keresztény erények megőrzésén fáradozott. Úgy vélte, hogy ez lesz a Csehország és Szlovákia keresztény nemzeteivel való találkozás közös platformja.
A második tizenkét év alatt, a lassú kínhalál éveiben Esterházy János a szenvedésben vele osztozó bajtársai közt egyfajta szimbólummá vált. Az állhatatosság és az igazság győzelmébe vetett rendíthetetlen hit szimbólumává. A krisztusi igazság szimbólumává. Ez az ember súlyos betegségben vergődve is állandó veszélyt jelentett a rendszerre.
A folyamatban lévő szentté avatási eljárás során számos tanúbizonyság gyűlt össze hitének hősies megvallásáról, s arról, hogy mindez milyen jelentős támaszt jelentett fogolytársai és mindazok számára, akikhez eljutott az ő hitben való kitartásának híre. E tanúságtételből fakadt az a meggyőződés, amelyet a szlovák Veronika Moravčíková az Esterházy halála utáni első gyászmisén, szülőfalujában, Nyitraúljakon mondott: „Nem érte, hanem hozzá kell imádkoznunk”.
(Molnár Imre/Felvidék.ma)
Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »
