Újabb milliók egy kormányközeli cégnek

Újabb milliók egy kormányközeli cégnek

Habár a múlt héten derült ki, hogy az Állami Számvevőszék feljelentette az Új Nemzedék Központot, mert a cég nem adta át az ellenőrzéshez szükséges dokumentumokat egy állítólagos beázás miatt, az élet azért nem állt meg a humántárca társaságánál. A Közbeszerzési Értesítő szerint a központ több mint tizenkétmillió forintot költ ifjúságkutatásra. A munkát pedig a kormányközeli Nézőpont-csoport egyik tagja végzi.

Egy kutatás megvalósítására írt ki pályázatot az Új Nemzedék Központ Nonprofit Kft., amely ellen az Állami Számvevőszék (ÁSZ) hivatalból tett nemrég feljelentést az illetékes ügyészségen. Az Emberi Erőforrások Minisztériumának tulajdonában álló társaság a tegnap megjelent Közbeszerzési Értesítő szerint „kvantitatív és kvalitatív ifjúságkutatás megvalósítására” több mint nettó tizenkétmillió forintot költ. A cég pályázatára több ajánlat is érkezett, ám a befutó végül a kormányközeli Nézőpont-csoporthoz tartozó Kutatópont Piac- és Véleménykutató Kft. lett. A cég feladata lesz például a kutatási terv megalkotása, a kvalitatív kutatás vezérfonalainak kidolgozása, illetve a zárótanulmány elkészítése az Új Nemzedék Központ részére. A minisztérium cégére éppen a múlt héten hívta rá a rendőrséget Juhász Péter, az Együtt alelnöke, miután az ÁSZ közölte, hogy a társaság nem adta át az ellenőrzéshez szükséges dokumentumokat. Az ellenzéki párt azért riasztotta a hatóságot, mert szerintük a szervezetnél éppen a kínos dokumentumok megsemmisítése zajlik.

A „fiatalokat segítő” Új Nemzedék Központot 2011-ben hozták létre. Az intézményt 2014-ben átvilágította a kormány, amikor átkerült az akkori közigazgatási minisztériumtól a humántárcához. Utóbbi a teljes vezetést leváltotta. A szervezetet egy korábbi Fidelitas-tisztségviselő, Mihalovics Péter miniszteri biztos felügyelte a váltásig. A korábban Navracsics Tibor, jelenleg pedig Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter kabinetfőnökeként dolgozó Mihalovics Péter annyit mondott: két éve semmi köze a szervezet működéséhez. Ez azért érdekes, mert az ÁSZ nagyrészt éppen az ő irányítása idején keletkezett adatokat hiányolja.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2016. 03. 12.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »