Újabb mélygarázst fúrnak a belvárosba

Újabb mélygarázst fúrnak a belvárosba

Nem baj, hogy a józan ésszel és logikával szembemegy, ismét mélygarázst építenek a belvárosba, még inkább bevonzva a forgalmat.

Bár egyelőre csak egy murvás, felszíni parkoló van a lebontott ipari minisztérium helyén, hamarosan alagutat és egy mélygarázst is építenek a helyére.

A projektcég szerint először egy mélygarázs épül, majd hozzákezdenek egy nagy, összefüggő park építésének, ami alatt alagútban vezetik át majd a forgalmat – írja az Index.

fgh

A portálnak Halmai Zoltán, a Millenáris Széllkapu projekt vezetője elmondta, heteken belül, a terület Margit körút felőli részén, a volt minisztériumi épület alaptesteinek elbontásával együtt megkezdődik a park alá tervezett kétszintes, 500 férőhelyes mélygarázs munkagödrének kialakítása. Ezt követően várhatóan még a nyáron kiírják a kivitelezői pályázatot a mélygarázsra.

A park a következő ütemben épül. Jelenleg a tervezési munkák folynak, az engedélyezési tervek készülnek. A közvélemény hamarosan megismerheti a látványterveket.

A Fény utca gépjárműforgalmát a föld alatt vezetik át. A parkot a tervek szerint 2017 őszén adják át.

Józan ész, logika?

A kis áteresztőkapacitású, rendkívül leterhelt belvárosba mélygarázst építeni, tehát a forgalmat nem kiszorítani, hanem odavonzani, a józan ésszel és logikával megy szembe. A valódi megoldás ezzel szemben az, hogy az úgynevezett

módváltási pontokon, vagyis döntően a külvárosokban, nagy kapacitású tömegközlekedési kapcsolat mellett fejlesztenék a P+R parkolókat, nem pedig profitorientált mélygarázsokkal szórnák tele a belvárost. Ezek ugyanis a helyben lakóknak – vagy éppen az áruszállítóknak – sem jelentenek alternatívát, ráadásul a többségük még veszteséges is.

Hogy értsük: miközben a főváros nyugati kapujában, a Sasadi úton naponta 120 ezer autó halad át (döntő többségében egy ember ül bennük), a főváros összesen 1500 parkolót épít P+R rendszerben, ami nyilván még viccnek is rossz.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »