Újabb konzervatív párt tűnhet fel a szlovák politika egén

Újabb konzervatív párt tűnhet fel a szlovák politika egén

Mozgás észlelhető a szlovák politikai spektrum konzervatív részén, a hírek szerint ugyanis újabb párt indítása van készülőben. A hírről a Postoj.sk számolt be több egymástól független forrásra hivatkozva.

Az új párt mögött olyan már ismert politikusok állnak, akik a KDH és az OĽaNO jelenlegi pártelnökeivel való konfrontáció miatt kiugrottak ezekből a politikai formációkból.

A projekt arcai között tartják számon Anna Záborská EP-képviselőt, aki tegnap, 30 évnyi tagság után kilépett a KDH-ból, Branislav Škripeket és Richard Vašečkát, aki láthatóan sehol sem találja a helyét.

Hírdetés

Vašečka az OĽaNO listáján jutott be a partlamentbe, tavaly pedig átigazolt a KDH-hoz, majd egyből megmérette magát a pártelnöki posztért is, de nem járt sikerrel Alojz Hlinával szemben.

Škripek Igor Matovičcsal nem találja a közös hangot és a jelek szerint néhány párttársát is magával vinné az OĽaNO-ból.

A hírek szerint az új párt indulását már a napokban bejelenthetik, ráadásul nem vesztegetnék az időt, az EP-választásokon már szeretnének indulni.

postoj.sk, Körkép.sk


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »